Takarékossági intézkedéseket vezetnek be Mohácson - Az önkormányzat összes intézménye érintett
2022. október 10. hétfő 11:04

Az elégséges mértékig csökkentik a közvilágítást, lekapcsolják a díszkivilágítást, kisebb alapterületen és rövidebb ügyfélfogadási idővel végzik feladataikat a polgármesteri hivatal dolgozói - ezekről az intézkedésekről már döntött a képviselő-testület, hogy mérsékeljék az elszabadult energiaárak hatását. Felhatalmazták továbbá a polgármestert, hogy az önkormányzat összes intézményét, vállalkozásait érintő takarékossági tervet dolgozzon ki a hó végéig.
Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere nem kertelt a legutóbbi képviselő-testületi ülésen: úgy fogalmazott, a számítások szerint az önkormányzat kiadásai egymilliárd forinttal emelkedhetnek az egyre emelkedő energiaárak miatt.
Ez a város lehetőségeit meghaladja, ugyan az állam tárgyal majd a településekkel, s azok teherbíró-képességét megvizsgálva a kiadások egy részéhez várhatóan hozzá is járul, teljes kompenzációra nem lehet számítani. A kormány ugyanakkor érhető módon elvárja, hogy helyben is hozzanak olyan intézkedéseket az önkormányzatok, amelyek révén csökkenthetők a kiadásaik.
Ennek szellemében Mohácson már határoztak arról, hogy a szükséges és elégséges mértékig csökkentik a közvilágítást, s felfüggesztik a díszkivilágítást. A polgármesteri hivatalban a feladatellátás kisebb alapterületen zajlik majd, szűkítik az ügyfélfogadási időt, s azokban a munkakörökben, ahol ez lehetséges, otthoni munkavégzésre állnak át.
Ezek az intézkedések az energiafelhasználás csökkentését szolgálják, hiszen így kevesebbet kell fűteni és világítani.
Mindez azonban önmagában nem elegendő, ezért a képviselő-testület további intézkedések kidolgozására kérte fel a polgármestert, a tervnek a hó végéig kell elkészülnie.
A terv érintené az önkormányzatot, annak valamennyi intézményét, a társulási formában működőket, az önkormányzat fenntartásában lévő vállalkozásokat, s minden olyan intézményt, melynek fűtési és egyéb energiaköltségeit a városi állja, lehetőség szerint úgy, hogy működőképességük megmaradjon, és a szolgáltatások se csorbuljanak.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...

