Szomszédoljunk Kopácson: a Tankcsapda is koncertet ad a Fiatalok Fesztiválján
2015. július 30. csütörtök 07:34

Buli lesz a javából városunk szomszédságában, Kopácson a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége szervezte pénteki és szombati FiFe, azaz, a Fiatalok Fesztiválja, ahol a mohácsiak közreműködésével is tartott programok és a Tankcsapda koncertje mellett téma lesz a magyar anyanyelv oktatásának helyzete is.
Jó ideje Mohácson és Baranya több városában is plakátokon adja hírül a kopácsi eseményt a Horvátországi Magyarok Ijfúsági Közössége, s egyúttal tudatják, hogy az egyetlen fizetős programra, a Horvátországban először koncertező Tankcsapda előadására - igen barátságos összegért - hol lehet belépőhöz jutni.
Az idei sorrendben a harmadik ilyen nagyszabású rendezvénye a Molnár Ljubić Mónika vezette közösségnek, amely a horvátországi magyar fiatalok összefogásáért alakult, de minden korosztály részvételével számos kulturális program szervezője is. Az ünnepkörökhöz kötött rendezvényeiken túl szavaló-, zenei-, nóta- és dalénekes versenyekkel érik el, hogy a résztvevők mind gyakrabban magyarul szólaljanak meg. Az anyagi lehetőségeik persze meglehetősen szűkösek, így a programjaikat részben mohácsiak is támogatják.
Ezúttal például a szomszédság jegyében baráti fellépő lesz a Fiatalok Fesztiválján szombaton délután Versendi Kovács József, a Népművészet Mestere az általa vezetett Dunavkinje tamburazenekarral, Sztárcsevics János, aki X-fight bemutatót tart, és Kürthy Lajos, a neves mohácsi súlylökő.[$articlePoll]
A fesztivál nyitó rendezvényeként pénteken kerekasztal beszélgetésen vitatják meg, mit tehetnének helyben a magyar anyanyelv oktatásának népszerűsítése érdekében. Ötleteket várnak és a bevált gyakorlatok tapasztalatait e témában a határon túl élő magyarok lakta közösségek jelen lévő képviselőitől, míg a meghívott előadótól, Schanda Tamás, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkártól azt kérdezik: hogyan segítheti az anyaország kormánya a határon túli fiatalokat, s mi a magyar kormány álláspontja, véleménye arról, hogy a határon túli fiatal hol tanuljon tovább.
A több Kárpát-medencei országban már hagyományos és ismert nyári szabadegyetemek helyszínei sorába kívánnak tartozni Kopácson a rendezvénnyel, s ehhez a fontos elméleti témák mellett változatos és gazdag kulturális, illetve szórakoztató programokat is kínálnak mindkét nap kicsiktől a felnőttekig minden korosztály részére. A neves magyar és hazai zenekarokon kívül egyebek mellett bűvész is szórakoztatja majd a közönséget, lehet kézműves- és készségfejlesztő foglalkozásokon, vagy társasjátékkal tölteni az időt.
B. M. - Fotó: MTI/Mohai Balázs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már számlálják a szavazatokat - Így...
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Fél hétig már csaknem nyolcvan...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Így választ országgyűlési...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...

