Szombaton indul az aratónapi menet a mohácsi határba
2014. július 11. péntek 07:28
Július 12-én, szombaton ismét aratóünneppel emlékeznek a kézi aratás hagyományára a mohácsi határban.
A Mohácsi Polgárok Olvasókörének tradicionális programját nyolcadszor rendezik meg. A betakarítás kézi erővel, kaszával, sarlóval történő bemutatása a Kölkedi úton lesz, a szennyvíztisztító-telep alatti búzatáblán. A műúton balra kell lekanyarodni, a pontos helyszínt táblák mutatják majd.
A köri tagok és vendégeik, valamint az érdeklődők 9.30 órakor indulnak el együtt Gőzhajó utcai székházuk elől az aratás helyszínére. A most is élőzene és nótaszó mellett kiérkező sokaság Versendi Kovács József és zenészbarátai játékát hallhatja, majd megnézheti a Sátorhelyi Néptáncegyüttes műsorát, utánuk az Olvasókör Dalárdája következik. Az aratást papi áldás és közös imádság előzi meg.
A helyszínen büfé, hűtött italok is várják a résztvevőket. A szervezők, házigazdák mindenkit szeretettel várnak.
Forrás: Mohácsi Polgárok Olvasóköre
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Rockmusical készült a mohácsi...

