Szerda este ismét repülőgépről gyérítik a vérszívókat Mohácson és környékén
2015. augusztus 12. szerda 10:42

A héten az úgynevezett meleg ködös eljárással, a földről a levegőbe kijuttatott kémiai szerekkel már pusztították a szúnyogokat Mohácson és környékén, s ha az időjárás nem szól közbe, szerdán repülőgépről is gyérítik a vérszívókat.
Ezen a héten is folytatódik a katasztrófavédelem irányításával zajló, úgynevezett központi szúnyoggyérítés. Ennek során országszerte 428 helységben összesen 117 ezer hektár kezelését tervezik.
Ismét kiemelt figyelmet fordítanak a vízpartok mentén fekvő területekre, így Mohács térségében és a Dráva mentén lesz szúnyoggyérítés. A program keretében a mohácsi részen 4255 hektárt érint légi kémiai, és 3155 hektárt földi kémiai gyérítés.
Az érintett települések között van Mohács mellett Kölked, Bár, Dunaszekcső és Dunafalva, illetve Homorúd. A héten ezeken a helyeken az úgynevezett meleg ködös eljárással, a földről a levegőbe kijuttatott kémiai szerekkel már végeztek gyérítést, szerda este pedig repülőgépet is bevetnek.
Az országos szúnyoggyérítési program végrehajtását a kánikula nehezíti. Tekintettel a hőségre, a hétvégi gyérítések számát minimalizálták és inkább a hétköznapra ütemezték a munkálatokat, különös figyelemmel a turisztikai területekre.
A kivitelezők továbbra is a lehető legkésőbb kezdik meg a légi és a földi kijuttatást, valamint az előzetes tájékoztatás mellett fokozott figyelemmel vannak a méhészekre is.
Forrás: EQM - Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már számlálják a szavazatokat - Így...
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Fél hétig már csaknem nyolcvan...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Így választ országgyűlési...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...

