Szeptember végéig folytatódnak az út- és járdaépítési munkálatok a városban
2017. július 02. vasárnap 16:13

Az erre az esztendőre meghatározott út- és járdarekonstrukciós program részeként az elmúlt hetekben számos utcában sor került a munkálatokra, a még hátralévőkben pedig a nyár folyamán dolgoznak majd a kivitelezők.
Az Árok utcában a szegélyek javítása adott feladatot az elavult vízvezeték és a bekötővezetékek cseréje mellett. A Szőlőhegyen a Cselinácz-szurdokban földmunkák zajlottak, amint ezzel elkészülnek, következhet az aszfaltozás.
A kisebb-nagyobb útburkolati hibákat javították ki az autóbusz-pályaudvar területén és annak környezetében, valamint a Baross, a Gőzhajó, a Szabadság, a Dózsa György és a Rózsa utcákban.
Ami a folytatást illeti, a kivitelezők a következő hetekben a Tomori, a Gólya, a Hunyadi, a Bocskai utcát, valamint a Drágffy utca egy részét teszik rendbe.
Az idei út- és járdafelújítási program részét képező munkák a tervek szerint szeptember végéig mindenütt befejeződnek.
Ebben az évben ütemezett a korábban már a testület által elfogadott munkák részeként többek között útfelújítás lesz, illetve volt többek között a Kinizsi-, a Hunyadi-, a Szűk-, a Tomori- és a Gólya utcákban, továbbá a Rókus-, a Tompa Mihály-, a Bocskai és a Mátyás utcák egy szakaszán, valamint a Csencsevár szurdokban és folytatják a Gesztenyés-szurdok burkolatának kiépítését.
Forrás: EQM - Önkormányzati Hírek
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Az én történetem: pályázatot...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Idén is a baranyai tűzoltó,...
- Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy...

