Szeptember helyett csak októberben indulhat el a mohácsi vágóhíd próbaüzeme
2016. szeptember 01. csütörtök 09:11

A korábban bejelentettekkel ellentétben nem szeptemberben, hanem októberben indul a próbaüzem a több mint 21 milliárd forintos beruházással megvalósuló mohácsi vágóhídon, amely várhatóan 2017 elején kezdi meg az üzemszerű termelést.
A társaság tájékoztatása szerint a 2,7 milliárd forintos állami támogatással létesített üzem építési és gépészeti munkáinak költsége meghaladta a 12 milliárd forintot. A vágóhíd teljes felfutásával több mint 550 embert foglalkoztat majd.
Az üzemben belföldi értékesítésre szánt előhűtött tőkehúsrészeket és csomagolt húsokat, valamint távol-keleti exportra szánt fagyasztott húsárút állítanak majd elő.
Évente egymillió sertésnek a legszigorúbb élelmiszer-biztonsági és higiéniai elvárásoknak megfelelő vágását és feldolgozását tervezik.
A beruházásból 5 milliárd forint húsipari technológiai fejlesztés, amelynek része a vágó-, csontozó- és csomagolási technológia, illetve az automata logisztikai rendszer.A költségvetés további része a kiegészítő üzemrészek - köztük a szennyvíztisztító - létrehozásához volt szükséges. A létesítmény a tervek szerint fokozatosan éri el a kapacitásának maximumát 2018-ban.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: (archív) Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Jövő nyárra fejeződik be a Csatatéri...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...

