Szent István királyunkra emlékező és kitüntetés átadó ünnepség Mohácson
2015. augusztus 20. csütörtök 21:58

Kilenc személynek nyújtott át városi kitüntetést Szekó József polgármester csütörtökön azon a díszünnepségen, amely az államalapító Szent István királyunkra emlékező rendezvényeknek sok éve a nyitó eseménye.
- A most kitüntetetteknél többen érdemelnének elismerést, hiszen számtalan területen dolgoznak Mohácson kiváló szorgalmú emberek, képzett szakmunkások, amit bizonyít városunk fejlődése, de a lehetőségeink behatároltak - mondta Szekó József, miután köszöntötte a városháza dísztermében megjelenteket, soraikban horvátországi partnertelepülésünk, Pélmonostor delegációját, majd átadta a kitüntetéseket.
A hosszú éveken át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként a képviselő-testület odaítélte „Pro Urbe Díj" kitüntetést Schäffer Róbert vehette át. Közszolgálati díj elismerésben részesült Kovács Ildikó, az egészségügyi díjat dr. Kiss Zsuzsa főorvos, a sport díjat Czakó Csaba, a köznevelési és közművelődési díjat Lehel Györgyné vehette át. „Mohács Város Tisztelete Jeléül Díj" elismerésben részesül Csollák István, Walter Erich Epple, Grünfelder Lőrinc és a Máltai Szeretetszolgálat Mohácsi Csoportja.
A városi ünnepség az esős időjárás miatt nem a Széchenyi téren, hanem a Fogadalmi Emléktemplomban folytatódott. Itt Käszné Lebő Zsuzsanna, a KLIK Mohácsi Tankerületének vezetője emlékezett augusztus 20-ra, a legősibb magyar ünnepre.
- Szent István Királyunk gyarapodó, erős és független állammá tette Magyarországot, komoly erkölcsi, szellemi lelki örökséget hagyva ránk. Megőrizte az ország függetlenségét, miközben bekapcsolta hazánkat Európa gazdasági és kulturális vérkeringésébe. Megnyitotta a kereszténységnek az ország kapuit és megalapította a magyar államot. Mindezt összefogással, az együttműködésnek köszönhetően érte el - emlékezett az államalapítóra.
„Kívánom, hogy államalapítónk szellemében alaptörvényünk és minden törvényünk hűen tükrözze az összetartozást, az egyenlőséget és a testvériséget. A jogok és kötelességek egyformán legyenek érvényesek minden polgárunkra. Az államot - bármely demokratikusan választott párt vagy koalíció vezeti is - tiszta viszonyokat teremtő támasznak, a személyes és közösségek biztonságát nyújtó háttérnek érezzék az ország lakói." hangsúlyozta egyebek mellett a szónok.
Az új kenyeret Bognár Attila plébános a templomban szentelte meg, majd Szekó József szegte meg. Az ünnepi szentmisét követően a közel négyszáz táncos fellépésével a XIX. Nemzetközi Néptánc Fesztivál, valamint az augusztus 20-i ünnepség idén is nagyszabású gálaműsorát a közönség ezúttal nem a szabadtéri színpadon, hanem a Kossuth mozi színháztermében nézhette meg.
Képünkön: Lehel Györgyné (balról) és dr. Kiss Zsuzsa (középen) a kitüntetetteket köszöntő pezsgős koccintáskor.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Harminchárom rab készül idén...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Ismét szakvezetéssel járhatjuk be a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...