Szekeresék: az apáról a fiúkra, a fiúkról az unokákra szállt az édes hagyomány Mohácson
2018. február 02. péntek 15:06
Már 53 éve látják el finomságokkal a mohácsi és környékbeli lakosokat Szekeresék Mohácson. Jelenleg az alapító két unokája, Attila és testvére, Dániel viszik tovább a hagyományt és az üzletet. Keményen dolgoznak a sikerért és folyamatosan törik a fejüket, miként lehetne még vonzóbbá tenni a cukrászdát.
Az első generáció 1966 őszén elköltözött a szigeti oldalról, s egy régebbi állatkereskedés helyén próbáltak újból szerencsét, majd 1989-ben teljesen átépítették és felújították a Cukrászdát, 1994-ben pedig megnyitották a főutcai üzletüket, amit id.Szekeres Károly, felesége és családja vezetett.
Külföldön is szerencsét próbált
Szekeres Attila 1988. július 5-én született Mohácson. Testvérével, Dániellel a Park Utcai Általános Iskola tanulói voltak, majd mindketten a Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában szerezték meg az érettségit és szakirányú bizonyítványaikat. A PTE Illyés Gyula Karán tanult tovább, később külföldön próbált szerencsét. Svájci Davosban dolgozott 8 évet, ami szakmailag és emberileg is hasznára vált. A vállalkozásán kívül igyekszik minél több időt tölteni a családjával.
Az alapító halála után fiai vitték tovább a cukrászdát. Károly és Attila a hagyományos receptek alapján dolgoztak továbbra is - a vanília fagylaltjuk még ma is nagy sikert arat, nem beszélve a házi krémesről.
Később a két fiú megnősült, majd az unokák is megérkeztek, akik szintén beszálltak a vállalkozásba. Idővel a felállás megváltozott, jelenleg Szekeres Attila és felesége Mónika, valamint fiaik vezetik a cukrászdát. Károly, felesége és gyermekei úgy döntöttek, kilépnek az üzletből.
A mostani vezetők, a harmadik generáció tagjai, ifjabb Szekeres Attila és testvére, Dániel rengeteg munkát ölnek az üzlet folyamatos fejlesztésébe. A korszerűsítés mellett a hagyományok megőrzése továbbra is fontos számukra. A két unoka külföldön is járt, többek között Svájcban, ahol az elején éjszakai portásként és reggeliztető pincérként is dolgoztak, majd szépen lassan kerültek egyre jobb pozíciókba, rengeteget tanultak, s kitűnően beszélnek németül.
Képünkön, balról-jobbra: Szekeres Károly, Szekeres Károlyné Judit, id. Szekeres Károly, Szekeres Károlyné Irma, id. Szekeres Attila
Szívük mégis visszahúzta őket Mohácsra, így 2015-ben végleg visszajöttek szülővárosukba. Azóta szemmel látható a változás a cukrászdában is.
Egy baleset változtatta meg az életét
Szekeres Dániel 1990. március 25-én született Mohácson. Az ő életét 2007-ben egy baleset változtatta meg gyökeresen, amióta tudatosabban él. Már 8 éve van jegyesével együtt, aki úgyszintén részt vesz a mindennapi tevékenységben. A kisebbik testvér nagyon szeret focizni, teniszezni, pingpongozni, horgászni, sátrazni, síelni és a barátaival lenni, valamint egy szebb világot építeni.
A testvérek lapunknak elárulták, hogy jelenleg csaknem száz recept alapján dolgoznak, amelyek között nagypapájuk régi, kézzel írott receptjeit is féltve őrzik, heti szinten pedig 40-50 fajta sütemény kerül ki a vitrinekbe. Az édességeket minden reggel saját kezűleg készítik el friss, lehetőleg a környékből beszerzett alapanyagokból, fagylaltot csak időszakosan árulnak, amiért szintén érdemes egy kirándulást tenni a cukrászdába.
Jövőbeli terveik között szerepel egy olyan látványcukrászda, amit Mohácson szeretnének létrehozni és a magyar vendéglátás régi nívóját visszahozni. Ehhez még sok ötletelés és persze pénz kell, de a fiúk céltudatosságát látva bizonyosra vehető, hogy új terveiket is valóra váltják. Ezzel öregbítve a Szekeres Cukrászda hírnevét.
Képünkön: ifjabb Szekeres Attila (jobbra) és testvére, Szekeres Dániel (balra)
Pauska Petra
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésesre fordul az...
- Vizsgálják a receptre felírható...
- Esküt tett az új mohácsi...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Csütörtökön tartja alakuló ülését...
- Nagybaracskán fogtak el egy német...
- Elhagyott tárcából lopott pénzt egy...
- Romlanak a kilátások, egyre több...
- Orbán Viktor: Brüsszel meg akarja...