Szakképzésekkel és alapkompetenciák elsajátításával a jobb elhelyezkedési esélyekért
2013. november 27. szerda 17:57

Egy nagyszabású program keretében országos szinten kétszázezer ember kapcsolódhat be a közfoglalkoztatásba. Közülük százezren különböző képzésekben vehetnek részt. A lehetőségekből a Mohácsi Járásba is szép számmal jutott.
- Igen jelentős ez a program - erősítette meg Józsa-Dénes Zsolt a Mohácsi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének vezetője, aki kiemelte: területükön ez több mint hétszáz fő foglakoztatásba, illetve képzésbe vonását jelenti.
- Nálunk a szakképzések és az alapkompetencia-képzések nagyjából fele-fele arányban oszlanak meg, előbbiben valamivel többen érintettek. Alapkompetencia alatt a legelemibb tudást értjük, mely a mindennapi élethez, a munkavállaláshoz elengedhetetlen - magyarázta a szakember.
- A szakképzés terén, a környező települések igényeinek előzetes felmérését követően, széles kínálatot alakítottunk ki. A házi betegápolótól a számítástechnikai képzésen át a kisgépkezelőig vagy a hulladékválogatóig sok mindent említhetnénk - tette hozzá a kirendeltség vezetője.
A programban való részvételt nem kötötték iskolai végzettséghez. Mint megtudtuk, a nyolc általánossal sem rendelkezők számára is nyitva állt a kapu. Józsa-Dénes Zsolt ugyanakkor rámutatott: ezen ügyfeleik esetében elsősorban az alapkompetencia-képzésre mutatkozott reális lehetőség.
- A regisztrált álláskeresőknek van egy olyan kötelezettségük, hogy a nekik felajánlott munkát el kell fogadniuk. De a felmérés során igyekeztünk figyelembe venni, kinek milyen igénye van, azért, hogy minél többen lehessenek részesei a programnak - közölte a munkaügyi szakember.
A november közepén rendelkezésre álló adatok alapján Mohácson megközelítőleg háromszázan dolgoztak, a téli időszakban, például a hóeltakarítási feladatokra pedig várhatóan ismét lesz munkaerő felvétel.
A közfoglalkoztatási program a Belügyminisztérium irányítása alatt folyik, onnan biztosítják az anyagi feltételeket is. A pénzügyi kereteket leosztották megyei szintre, ahonnan az igények alapján a kirendeltségekhez juttatták a megfelelő összegeket.
Képünkön: közfoglalkoztatottak dolgoznak a város tisztaságáért - a munka világába való visszatéréshez azonban a különböző képzések is jó szolgálatot tehetnek.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Mohácson hadat üzennek a...
- Aknába zuhant férfi életét mentették...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...
- Tragédia történt Baranyában: autóval...
- Több hatóság engedélyét kell...
- Újra dübörög a banda: ismét...