Swinges Pokolgép-dal is felcsendül majd Rudán Joe ünnepi koncertjén a Kodályban

2020. november 02. hétfő 15:41

Swinges Pokolgép-dal is felcsendül majd Rudán Joe ünnepi koncertjén a Kodályban

Idén is különleges hangulatú koncerttel zárja az évet Rudán Joe. A rockénekes zenészbarátaival lép fel december 29-én a Kodály Központ színpadára: ott lesz mások mellett Nagy Feró, Kalapács József és a Vivat Bacchus. Az eseményen idén is jól ismert dalok csendülnek fel, de nem a megszokott módon és hangszereléssel.


A járványhelyzet miatt egy ideig úgy tűnt, hogy elmarad Rudán Joe - már hagyományosnak mondható - decemberi koncertje a Kodály Központban. A dolgok mostani állása szerint azonban zöld utat kap a rendezvény, így akár nagyjából ezer ember is élvezheti a különlegesnek ígérkező előadást.

- Természetesen a koncertet a megfelelő biztonsági intézkedések mellett tartjuk meg - vágott bele Rudán Joe. - Várhatóan lázat mérnek a belépéskor, a nézőknek pedig maszkot kell viselniük. Zenésztársaimmal együtt bízunk abban, hogy nem lesz akadálya az esemény megrendezésének, és ismét telt házas lesz a koncert - tette hozzá.

Azt ígéri, ahogy az elmúlt években, idén is egy különleges hangulatú esemény lesz a Kodályban.

- Szimfonikus zenekarral adunk elő líraibb dalokat, újra együtt lépek fel a Vivat Bacchus Énekegyüttessel, valamint a Big Band formáció is a színpadon lesz, amellyel többek közt swingesítünk egy Pokolgép-dalt - sorolta a zenei csemegéket a Kozármislenyben élő rocker. - Mindig figyeltem arra, hogy segítsem az utánpótlást, ezért nagy öröm számomra, hogy a PTE Pannon Gyermekkar is fellép a koncerten, velük három átdolgozott dalomat adjuk elő. Érdekesség, hogy vezetőjükkel, Schóber Tamással egy napon születtünk, és gyerekkorunkban mindketten a pécsi Magaslati úton laktunk - tudtuk meg.

A koncerten - a baranyai zenészt is beleértve - hazai rocklegendákat láthat és hallgathat a közönség, fellép ugyanis Nagy Feró és Kalapács József is a Rudán Joe Band kíséretében.



- Hatalmas öröm számomra, hogy Nagy Feró is elfogadta a felkérést, hiszen ugyanúgy fiatalságom része volt, akárcsak Vikidál Gyula vagy Varga Miklós, akikkel az elmúlt években zenélhettem a Kodályban. Természetesen elhangoznak majd Ős-Bikini és Beatrice dalok is. Kalapács Józseffel az Atilla Fiai Társulattal gyakran lépünk fel közösen. Nem gondoltam volna harminc évvel ezelőtt, hogy a konkurensemből a legjobb barátommá válik - fogalmazott a zenész.

A december 29-én, kedden este hét órakor kezdődő koncertre még kaphatók jegyek, de gyors ütemben fogynak, aki tehát nem akar lemaradni, érdemes minél előbb beszereznie a belépőt.

Palotás Péter