Súlyosan megsebesített egy rabló egy nőt a Lánc utcában Pécsett
2019. február 10. vasárnap 09:21

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy nőt rabolt ki Pécsett.
Letartóztatása mellett rablás, súlyos testi sértés, valamint okirattal visszaélés v gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 27 éves pécsi férfi ellen.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. március 8-án 6 óra 15 perc körül Pécsett, a Lánc utcai rendelőintézet mellett követni kezdte a sértettet, majd hátulról megtámadta, és a nála lévő táskát próbálta elvennie tőle.
A támadó a nőt lerántotta a földre, dulakodni kezdtek, míg végül kitépte a táskát a kezéből, majd a benne lévő pénztárcával és okiratokkal együtt elszaladt.
A sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A férfit a beszerzett adatok alapján a rendőrök beazonosították, majd 2018. október 24-én Pécsett elfogták és kihallgatták gyanúsítottként.
Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- A Pécsi Egyházmegye pedagógusait...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Húsvét után sem pihennek a NAV...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Hatalmas tűz pusztít Sombereken:...
- Hogy is volt? Elfeledett mohácsi...
- Hímes tojás, locsolkodás - Nézegessen...
- Szakvezetéssel járhatjuk be a 100...

