Sorra bukja el pereit Németh Imre, amelyek költségeit az adófizetők kénytelenek állni

2015. április 10. péntek 07:14

Újabb általa és ellene indított büntetőpereket veszített el - az egyik bíróság által korábban „a Mohács életében rendszeresen részt vállaló, közszereplőként tevékenykedő személyként" meghatározott - Németh Imre. Az eljárásokkal kapcsolatban keletkezett bűnügyi költségek végösszege mindeközben egyre emelkedik, amit Németh Imrének kellene állnia, azonban a gyakorlatban az adófizetők egyenlítik ki a számlát. 

A baranyai bíróságok tárgyalótermeiben rendszeresen magánvádlóként vagy vádlottként feltűnő mohácsi „közszereplő", Németh Imre újabb pereket veszített el a közelmúltban.

Egy képviselőt, a polgármestert is feljelentette,
nem adtak helyt a kereseteinek

Az általa indított eljárások közül elbukta azt is, amely során Kovács László képviselőt
vádolta meg, hogy 2012-ben, Szent István napján az önkormányzat ünnepségen megrángatta őt, s belemart a karjába.

A Pécsi Járásbíróság jogerősen kimondta, bebizonyosodott, hogy Kovács László nem követett el semmilyen bűncselekményt, ezért felmentették. 

Az eljárás során 60 068 forint bűnügyi költség keletkezett, amint Németh Imrének kell
(kellene) viselnie, azonban ez - csakúgy mint az összes többi - nagy valószínűséggel
behajthatatlan, mivel munkabére (rendszeres jövedelme) nincs, sem egyéb vagyona, ami végrehajtás alá vonható volna.

Egy másik ügyben Németh Szekó József, Mohács polgármestere ellen nyújtott be keresetet, ami szerint 2007. december 19-én a település vezetője a városi televízióban zaklató és provokatív akcióiról véleményt nyilvánított, azokat negatívan minősítette.

A bíróság a keresetet jogerősen elutasította, és a perköltség viselésére (25 400 forint) kötelezte a felperest.

Az ítélet indokolása leszögezte, hogy Németh Imre közszereplő és neki is tűrési kötelezettsége van, ha az ő magatartását éri negatív kritika, nem csak ő kritizálhat, minősíthet másokat, el kell viselnie, ha más kritikát fogalmaz meg viselkedésével kapcsolatosan.

Nem bizonyosodott be az sem, hogy Szekó József - Németh állításával szemben - leköpte volna Németh Imrét: a Pécsi Városi Bíróság elsőfokú ítéletét a Pécsi Törvényszék hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette, az erről szóló végzést pedig a Pécsi Ítélőtábla hatályában fenntartotta.

Ebben az ügyben 215 712 forint bűnügyi költség keletkezett, amit Németh Imre helyett ugyancsak az adófizetők állnak.

Az egyik, még nem jogerős döntés szerint
Németh Imrének 180 órányi közmunkát kell végeznie

„Közszereplőnket" az ellene zajló büntetőeljárásokban több esetben elmarasztalták.
Így többek között a Pécsi Járásbíróság - nem jogerősen - hivatalos személy elleni
erőszak bűntette és garázdaság vétsége miatt 375 ezer forintnak megfelelő, 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, ezen felül kötelezte a felmerült 64 142 forint bűnügyi költség viselésére.

A megállapított tényállás szerint 2011-ben Szirmai Ferencet Németh Imre
erőszakosan lökdöste és lelökte a lépcsőn a közterület felügyelő jogszerű eljárása alatt.

2011-ben testi kontaktust eredményező erőszakos magatartással lépett fel Mutschler Tibor biztonsági őr ellen is, aki azt próbálta megakadályozni, hogy a vádlott a testületi ülést (mint már sokszor korábban) erőszakos, közösségellenes magatartásával ellehetetlenítse.

Az ítéletet eljárásjogi okokból a Pécsi Törvényszék hatályon kívül helyezte, mivel korábban az ügyben néhány tárgyalás erejéig a Mohácsi Járásbíróság járt el. A mohácsi bíróság által felvett bizonyítást nem ismételte meg a Pécsi Járásbíróság, hanem csak ismertette annak eredményét, egyebekben nem érintette a Pécsi Törvényszék az elsőfokú ítéletet, azonban az még nem jogerős a megismételt eljárás miatt.

Nem jogerősen szintén bűnösnek mondta ki Németh Imrét hivatalos személy elleni erőszak bűntette és garázdaság miatt a Pécsi Járásbíróság azért, mert Szirmai Ferenc közterület-felügyelőt 2013 márciusában a polgármesteri hivatal épületében többször meglökte, majd egy erősebb lökéstől az egyensúlyát elvesztette és hanyatt a földre esett. Mivel ezt kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásnak értékelte a bíróság, ami alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, így - a vádirattól eltérő minősítést alkalmazva - garázdaság vétségében állapították meg bűnösségét.

Németh Imrét 180 óra fizikai közérdekű munkára ítélték, ezen felül kötelezték a 117 730
forintra rúgó bűnügyi költség viselésére.

Nem érte jogsérelem Németh Imrét
a 2006-os és a 2007-es közmeghallgatáson sem

Jogerősen elutasította a Pécsi Ítélőtábla Németh Imre a 2006-os és 2007-es közmeghallgatáson történtek miatt indított polgári peres keresetét, s teljes egészében
alaptalannak minősítették, egyben kötelezték őt 127 000 forint perköltség megfizetésére.

A tábla megállapította, hogy a 2006-os fórumon Szekó József nem vonta meg a szót Németh Imrétől, valamint azt is, hogy Németh nem vette figyelembe az önkormányzati törvény rendelkezéseit, mivel nem közérdekű kérdést tett fel és nem közérdekű javaslatot kívánt megfogalmazni, továbbá többszöri felhívásra sem volt hajlandó megjelölni felszólalása témáját, hanem bibliai idézetbe kezdett, ami közmeghallgatásnak nem lehet tárgya.

Ezt a Pécsi Ítélőtábla is provokatívnak minősítette, visszaélésszerű joggyakorlásnak. A bíróság leszögezte ugyanakkor, hogy a testület mindenkit végighallgatott, aki a közmeghallgatás tárgyában kérdezett vagy szólt hozzá, így nem sérült az egyenlő bánásmód követelménye.

A 2007-es közmeghallgatáson pedig a bíróság megállapítása szerint a polgármester részéről elhangzottak a vélemény, kritika kategóriába esnek, amit Németh Imrének el kell tűrnie, mivel közszereplő. Mivel jogsértés egyik közmeghallgatás esetében sem történt, így Németh Imre részére kártérítés sem jár.

Forrás: Mohácsi Újság. hu