Sörösüveggel zárta le a vitát a kocsmából hazafelé
2019. február 17. vasárnap 09:40

Garázdaság vétség és súlyos testi sértés miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság két fiatalember ellen, akik Dencsházán bántalmazták egymást.
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a 19 éves bánfai, valamint 21 éves szentegáti férfinak az ügyében, akik 2018. július 13-án egy óra körül hazafelé tartva egy dencsházai vendéglátóhelyről összeszólalkoztak az úton. A 21 éves férfi arcon ütötte ismerősét, majd a kölcsönös bántalmazást követően a 19 éves fiatal egy sörösüveggel fejbe verte vitapartnerét.
A két fiatalembert a rendőrök előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként, tettüket mindketten beismerték. A 19 éves bánfai lakos ellen súlyos testi sértés bűntett kísérletének, míg a 21 éves szentegáti lakos ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Húsvét után sem pihennek a NAV...
- A Pécsi Egyházmegye pedagógusait...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Hogy is volt? Elfeledett mohácsi...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Nagykövetté nevezték ki Gera Zoltánt,...

