Sírva nézték a gyerekek a szülők rablását
2020. március 29. vasárnap 10:08

A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a párnak az ügyében, akik egy utas pénztárcáját akarták elvenni egy pécsi helyi járatú buszon - olvasható a police.hu oldalon.
Rablás és kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 39 éves pécsi nő és 41 éves élettársa ellen.
A nő 2019. december 12-én 13 óra 30 perc körül az egyik pécsi helyi járatú autóbuszon megpróbálta kilopni a pénztárcát egy utas táskájából. Amikor ezt az utas észrevette, magához szorította a táskáját, ekkor a nő lelökte őt a buszról, majd utánament. A buszmegállóban az utast nekilökte a kerítésnek, majd a táskájából kivette a pénztárcát. A tárcát az utas visszavette, közben leszállt a buszról a nő élettársa is, majd ő is lökdösni kezdte a sértettet, de a lopás végül így is meghiúsult. Az esetet a pár gyermekei a buszról sírva nézték végig - írta a police.hu.
Beazonosításukat követően a rendőrök előállították a támadókat, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. Őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a Pécsi Járásbíróság 2019. december 14-én elrendelt.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Képünk illusztráció.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ősszel érkezik a nyugdíjasok...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- Még csütörtökön is lehetnek záporok,...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Két fiatalkorú lányt is javítóba...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...