Schneider Lajos Művészeti Napok: teltházas, nagysikerű tanári koncert irodalommal

2013. április 09. kedd 17:40

Schneider Lajos Művészeti Napok: teltházas, nagysikerű tanári koncert irodalommal

Hétfőn este tartották Mohácson a Schneider Lajos Művészeti Napok második hagyományos programját. A művészeti iskola tanárainak zenés műsoros estjét, sok zenével és egy kis irodalommal fűszerezve. A nagy sikert aratott produkciókat szólóban, duóban, és az iskola növendékeivel, illetve meghívott vendégművészekkel kamaraegyüttesben mutatták be zene- és drámatanárok közel teltház előtt. E napon a műsorvezető tisztét Dobos József igazgató vállalta.

A nyitószámot, Rubinstein Melódiáját Denkéné Lakner Gyöngyi hegedűn, Kecskés Anett csellón és Horesnyi Mónika zongorán adta elő. Handël: Sába királynője és bevonulása című művét Horváth Ildikó és növendékei, a teljes fuvolatanszak illetve zongorán Varga Írisz tanárnő adta elő, a produkció különlegességét az adta, hogy a mű átiratát Horváth Ildikó készítette.

Köveskuti Péter drámatanár, az intézmény igazgatóhelyettese a Költészet Napi Weöres Sándor műsorból adott előzetest, a 100 éve született költőóriás Négy korál című költeményét tolmácsolta nagy átéléssel.

Filákovityné Verőci Alexandra magánének tanár Weber: Bűvös vadász című operájából Annuska áriáját adta elő gyönyörűen. Rózsafi Tímea klarinéttanár Horesnyi Mónika zongorakíséretével Schreiner: Immer Kleiner című szerzeményét játszotta el. 

Ezt követően Guys: Cselló dalát a Kecskés Anett, valamint jelenlegi és egykori növendékei alkotta kamarazenekar játszotta el a közönség heves tetszés nyilvánítását kiváltva, majd az intézmény másik dráma tanára szerzett vidám perceket a közönségnek Janikovszky Éva: a lemez két oldala című könyvéből a Milyen legyen a tanító néni című írás felolvasásával.

A hangulat egyre csak fokozódott, miután Kéméndi Tamás harmonikatanár Galliano: La Margane valse című számát bravúrosan, nagy technikai biztonsággal játszotta el a közönség vastapsát kivívva. Ugyancsak vastapsot csalt elő a nagyérdeműből Fodor Péter ütőtanár, aki egy szál menet pergődobbal Markovich: Tornado című szerzeményét különleges, rendkívül dinamikus ütőtechnikával adta elő, hangos ovációt kiváltva.

Az est két kamara együttes produkciójával zárult. Hahner Róbert harsonaművész, rézfúvós tanár növendékeivel alakított kvartettjével Ari Barroso: Brazil és Julius Fucík: Florentiner Marsch című számaival méltán aratott szép sikert.

A tanári műsort Hetyei Csaba szaxofon tanár és alkalmi dzsessz együttese zárta Gaste: Feelings és Rollins: St Thomas számaival. A zongoránál Nagy Gábor, az intézmény egyik szolfézs tanára, a doboknál Fodor Péter ütőtanár és meghívott vendégként Vajda Zoltán basszusgitáros játszott. Fergeteges sikert aratott az alkalmi együttes, többször visszatapsolta őket a közönség s egy rövid ráadást is kicsikartak a muzsikusoktól.

Képünkön: A nagysikerű est előadásai egyike.

B. M.