SAJTÓKÖZLEMÉNY: Árvízi helyzetkép szombaton délben
2013. június 08. szombat 13:06
A Duna Baranya megyei szakaszán Paksnál és Bajánál II. fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Szombaton délben Dunaszekcsőnél 830, Mohácsnál 815 cm a vízállás, mely 9 cm emelkedést jelent 4 óra alatt.
A Mohácsi Vízi Rendészet tájékoztatása szerint a Nemzeti közlekedési Hatóság a baranyai szakaszon hajózási tilalmat rendelt el. A tilalom hatálya a védekezésben részt vevő állami szervek úszólétesítményeire nem terjed ki.
A mai napon 90 fő védekezik Dunaszekcső településen, közülük 80 fő önkéntes. Bár településen mintegy 80 ember dolgozik a gátakon. Nagy számba érkeztek önkéntesek a Pécsi Tudományegyetemről, a Hosszúhetényi Polgárőröktől, és több iskolás csoport is segíti a védekezési munkálatokat.
A védekezés előkészületei jó ütemben haladnak, a hétvégén elkészülnek az ideiglenes védművek. Nagy az összefogás az árvízben érintett településeken, mindenki ott tud, ahol segít. Amíg az aktív korúak a gátakon dolgoznak, addig az idősek kávét és szendvicset osztanak a házuk előtt védekező önkénteseknek. Ma délelőtt Dunaszekcsőn a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szendvicseket, teát, vizet és kávét osztott a védekezésben résztvevőknek.
A településen a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kihelyezett sajtó kommunikációs pontot hozott létre, ahol az árvíz ideje alatt a sajtó képviselői, és a lakosság is tájékozódhat a kialakult helyzetről. A helyszínen dolgozó médiumok forgatócsoportjainak munkáját a megyei katasztrófavédelmi szóvivő segíti.
A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a horvátországi társszervekkel is felvette a kapcsolatot, segítve a védekezési munkát.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Célba értek az első ingyenes...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...

