Rendőrre támadt egy erősen ittas férfi Himesházán a hétvégén, letartóztatta a bíróság
2015. április 15. szerda 12:40
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy hatvanéves, baranyai férfit, aki késsel támadt a vele szemben intézkedni akaró rendőrre. Úgy tudjuk, az eset Himesházán történt a hétvégén.
A Pécsi Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat egy baranyai férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt, közölte a megyei főügyészség.
Hírportálunk értesülései szerint az eset a hétvégén, Himesházán történt.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított a 60. születésnapját ünnepelve súlyosan ittas állapotba került, majd este kalapáccsal szétverte a szomszédos ingatlan gázvezetékére szerelt nyomáscsökkentőt. A vezetékből ömleni kezdett a gáz, veszélyhelyzetet a szolgáltató szakemberi hárították el később.
Időközben a rendőrök is a helyszínre érkeztek, akik megpróbálták a férfit előállítani, ő azonban ellenállt. Egy késsel az intézkedő rendőrre támadt, szúró mozdulatot tett felé. A rendőr kitért, hátrált, de a férfi kezében a késsel tovább követte, míg végül az egyenruhásoknak sikerült megfékezni.
Az elkövető cselekménye többek között felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közveszély-okozás bűntettének megállapítására alkalmas.
A gyanúsítottat a Pécsi Járásbíróság azóta előzetes letartóztatásba helyezte.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...

