Ragadós volt a példa: már minden busznál sorba állnak az utasok a pécsi buszpályaudvaron

Egyes városi legendák eredetét nagyon nehéz kinyomozni. Ennek oka az is lehet, hogy azokat nem mindig jegyzik fel időben. Ilyenek közé sorolható, hogy a komlói busznál az emberek fegyelmezetten, szépen álltak sorba Pécsett. Ez évtizedek óta igaz, de olyan, mintha mindenkire átragadt volna a kiváló magatartásforma. Persze, mindez törékeny állapot, hamar képesek felborulni a sorok, ha valami váratlan történik.

Egyes feltételezések szerint,a komlóiak rendszeretete nem a mostani, négy évtizedes kort megélt távolsági buszpályaudvarhoz köthető, hanem egy korszakkal korábbra.

Akkorra, amikor a mostani állomáshelyet elég lassan építették. Még a Bacsó Béla utcából startoltak a járatok, a pécsi dohánygyár kerítése mellől.

Ott elég szűk volt a járda, mert nem arra a célra készült, amire kényszerből használták a rendszerváltás előtti években. Az utasok csupán libasorban fértek el, ha még helyet akartak biztosítani a többi gyalogosnak is. Ez azonban csupán idősebb komlóiak emlékeiben maradt így fenn, nincsenek rá bizonyítékok. Igaz, az ellenkezőjére sincsen!

Amikor azonban a forgalom áttelepült a régi vásárcsarnok melletti területre, a komlói emberek „vitték" magukkal a hagyományt. Ami kifejezetten jó példával szolgált mindenki számára.

Napjainkban ilyen szempontból szinte teljes rend uralkodik az egész téren. Mintha svájciak indulnának vidékre a vármegyei központból, úgy állnak a nem mindig fegyelmezett magyar polgárok.

Kisebb torlódások csak abban az esetben szoktak kialakulni, ha a távolabbra tartó viszonylatokra olyanok szállnak fel, akik táskákkal, bőröndökkel vágnak neki a nagy utazásnak. Olyankor a gépkocsivezetők a járművek oldalsó raktereit is kinyitják. A berakodás idején akár fel is borulhat a sorrend.

Akkor szintén kibontakozhat rumli, ha túl sokan, lökésszerűen tartanak egy-egy úti cél felé, de egy csoportot nem jelentenek be a közlekedési vállaltnál előzetesen. Abban az esetben azért már életbe lépnek a szigorú farkastörvények, mert senki sem szeretne hoppon maradni. Az sem, aki hazafelé menne, de azok sem, akik rendezvényre, netán vízitúrára kívánnának eljutni.

A helyszínen eltöltött órácska alatt, többeket megkérdezve, érdemleges feleletet senki sem tudott adni arra, mi végre is létezik a félig-meddig katonás módi. Amit amúgy, egyértelműen helyeselni kell. Figyelve arra, nehogy ismét a káosz legyen az úr, elmulasztva a másodperc pontos feljegyzését.

Pucz Péter