Rá akarta gyújtani szerelmére a házat egy baranyai férfi
2020. június 06. szombat 09:07

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki fel akart gyújtani egy házat Berkesden.
Emberölés előkészülete, valamint közveszélyokozás előkészülete miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 32 éves berkesdi férfi ellen.
A férfi 2019. december 31-én 21 óra 30 perckor bement egy berkesdi családi házba, ahol szerelemféltésből fenyegetőzött, és arra akarta kényszeríteni az ott lakó nőt, hogy vele menjen.
Miután a nő ezt visszautasította, a férfi közölte, hogy akkor felgyújtja őt és a házban tartózkodó mozgáskorlátozott férjét is, majd több liter benzint locsolt szét a lakás padlójára, a bútorokra, valamint a nő ruhájára. A férfi ezután megpróbálta meggyújtani a szétlocsolt üzemanyagot, azonban ez nem sikerült neki.
A benzin belobbanása esetén a lakóhelyiség teljesen kiégett volna. A rendőrök három órán belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfit, majd előállították a rendőr-főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Pécsi Járásbíróság 2020. január 3-án elrendelt.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Katasztrófa sújtotta területté...