Polics József kapta a legtöbb szavazatot a polgármester-választáson
2019. november 10. vasárnap 21:01

A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Polics József kapta a legtöbb szavazatot abban a komlói választókerületben, amelynek egyik szavazókörében meg kellett ismételni az október 13-i voksolást - közölte vasárnap este a város jegyzője az MTI-vel.
Vaskó Ernő elmondta: Polics József 326, míg az ellenzéki pártok támogatását bíró Komló Összeköt Egyesület jelöltje, Ferenczy Tamás 268 szavazatot kapott.
Hozzátette: a településen a megismételt választás nem változtatta meg a polgármester személyét, de a két jelölt közötti különbség a település szintjén a korábbi 118-ról 31 szavazatra csökkent.
Komlón az 5. számú egyéni választókerületének 13. szavazókörében az egyéni választókerületi képviselő-választást is megismételték, de az eredményeket még nem tudta közölni a jegyző.
A szavazókörben azért kellett megismételni a szavazást, mert a Pécsi Ítélőtábla megállapította: október 13-án egy 10-12 fős társaság tagjai jelentős számú választópolgárt kísértek a szavazóhelyiséghez, bementek velük oda, illetve a szavazólap kitöltésének idejére a szavazófülkébe is, és ezt a szavazatszámláló bizottság nem akadályozta meg.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három pécsi drogdílert is...
- Mindössze jó hal, paprika, hagyma és...
- Lezártak egy sávot az M6-oson és az...
- Országszerte zajlik az aratás,...
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Tetőzik a Duna Mohácsnál, gyorsan...
- Rangsor: ezek a vizek adták a legtöbb...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Cipőtolvajt keresnek a baranyai...