Piaci, vásári és közterület-használati díjak: Mohácson jövőre visszafogott emelés lesz
2013. december 12. csütörtök 18:03

Mohács Város Képviselő-testülete idei utolsó ülésén - december 12-én - határozott a piaci, a vásári és a közterület-használati díjak jövő évi alakulásáról.
A piaci és a vásári díjtételeket, akárcsak a közterület-használati díjakat, a Nemzetgazdasági Minisztérium inflációs előrejelzését alapul véve állapították meg. Ennek értelmében a díjnövekedés átlagosan 2,29%-ot tesz ki, az érintettek a könnyebb kalkuláció miatt kerekített összegekkel találkozhatnak.
A vonatkozó előterjesztés kiemeli: a 2013-as év tapasztalatai azt mutatják, hogy a piac kiegyensúlyozottan működik. Az előírásoknak megfelelően folyamatban van a szeméttároló konténer zárható helyen, elkülönítve történő elhelyezése. Célként fogalmazódott meg a piac korszerűsítése is.
A dokumentum a vásárral kapcsolatban megjegyzi: a ló- és malacvásár csökkenését csak részben kompenzálja a keleti ruhák és használt cikkek árusításának növekedése. Ugyanakkor az árusok és a vevők körében is egyre népszerűbb a vásár, miközben a parkolási szokások megváltozása még várat magára.
A Mohácsi Újság.hu olvasói számára összegyűjtöttük a rendelet néhány fontosabb díjtételét. A piacon és a vásárban a ló és a szarvasmarha darabja után 930, hízott sertésenként 680 forint helypénz fizetendő 2014. január elsejétől.
Tyúkonként, nyulanként 125, pelyhes baromfi esetében 45 forint a tarifa. Zöldség, gyümölcs, gomba és dísznövény asztalról, illetve állványról árusításakor négyzetméterenként 190 forint lesz a díj.
A közterület-használati díjak övezettől függően eltérnek. A megállítótábla havi tarifája darabonként 4090 és 6130 forint között alakul. A vendéglátó ipari előkert „főszezonban" 920-1525 forintba kerül négyzetméterenként havonta, de napidíj fizetésére is van lehetőség.
Jövőre a vállalkozók és az őstermelők alkalmi kitelepülésének díja 345 és 400 forint között mozog naponta négyzetméterenként.
Ugyancsak sok mohácsit érdekelhet, hogy a kikötő ponton éves díja 2014-ben darabonként 3990-4440 forint lesz, vízi jármű után hat fő befogadóképességig pedig 1345-1635 forintot kell fizetni egy évre.
A Városháza dísztermében megtartott tanácskozáson Szekó József polgármester elmondta: úgy véli, az elfogadott átlagos tarifaemelés mérsékeltnek nevezhető.
Képünkön: a mohácsi piac egy hideg decemberi hétköznapon sem kihalt.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Továbbra sem látogatható a...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...

