Pénztárcákra szakosodott tolvajnőt kaptak el a pécsi zsaruk
2023. január 23. hétfő 14:17

Pécsi üzletekben szemelte ki áldozatait egy vokányi nő.
A pécsi nyomozók szombaton őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását annak az 53 éves vokányi nőnek, akit több Pécsett elkövetett lopással is gyanúsítanak.
A gyanú szerint a nő január 18-án délután egy cipőboltban elemelt egy pénztárcát egy őrizetlenül hagyott táskából. A nőt tetten érték, így az eltulajdonított tárcát visszaadta.
A rendőrök ekkor előállították a rendőrkapitányságra, lopás bűntett elkövetése miatt eljárást indítottak ellene, gyanúsítotti kihallgatását követően pedig szabadon bocsátották.
A tolvaj azonban nem tétlenkedett, január 20-án délután az egyik áruházban a pénztárnál való várakozás során eltulajdonította egy férfi kistáskáját a bevásárlókocsiból.
Másnap egy másik üzletben pedig szintén pénztárcát lopott egy, a bevásárlókocsiban hagyott női táskából, illetve egy férfi nadrágjának a zsebéből is megpróbálta kiszedni a tárcát, azonban ez nem sikerült neki, mert a sértett észrevette, hogy mire készül.
A rendőrök a nőt elfogták, majd ismét gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene többrendbeli lopás, valamint lopás kísérlete miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.
Forrás: BKMRF
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Késve, de már indulnak járatok a...
- Lenyúlta főnöke autóját egy futár, a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Mohácson dolgozik az Év Orvosa...

