Pénteken elfoglalja posztját Csorbai Ferenc, Mohács új, szocialista polgármestere - Kezdheti vágni a centit?

2019. október 24. csütörtök 09:28

Pénteken elfoglalja posztját Csorbai Ferenc, Mohács új, szocialista polgármestere - Kezdheti vágni a centit?

Dacára annak, hogy a mohácsi képviselőtestületben elsöprő többséget szerzett a Fidesz, hogy a kormánypárt és a balliberális ellenzéki pártok mohácsi szervezetei is visszalépésre, lemondásra szólították fel, s dacára annak is, hogy több mint négyezer mohácsi polgár érvénytelen szavazatával nyilvánította ki, nem látja szívesen az MSZP-s Csorbai Ferencet Szekó József polgármesteri székében, ő pénteken mégis elfoglalja azt. Úgy tűnik, legkevesebb hat hónapra. 

 

Pénteken reggel fél kilenckor kezdődik a mohácsi képviselőtestület alakuló ülése.
Az eseményen ismertetik a választás jogerős eredményét, a képviselők és a polgármester leteszik az esküt. Az MSZP-s Csorbai Ferenc ettől kezdve hivatalosan is Mohács polgármesterének mondhatja magát.

A 15 ezer választásra jogosult mohácsi közül mindössze 1867 lakos támogatta az egyedüliként induló szocialista polgámesterjelöltet, míg 4076 ember - feltételezhetően tiltakozását kifejezve - érvénytelen szavazólapot dobott be az urnába.

Bár Csorbai a választást megelőzően azt ígérte, „ha kevés voksot kap, lemond, végül ezt nem tette meg, s azzal magyarázta szereplését, hogy nem szólalhatott meg a helyi médiában (holott számos esetben kerestük, azonban nem reagált hívásainkra, s kizárólag balliberális újságoknak nyilatkozott - a szerk.) -, nem mondhatta el elképzeléseit, szórólapjait ellopták, a facebookról pedig egy álnok csellel napokra letiltották. Csorbai hozzátette, hogy az elmúlt öt évben képviselőként jól együtt tudott dolgozni a fideszes többségű képviselő-testülettel, lát rá esélyt, hogy ez most is így lesz. Szeretné megismertetni a közgyűléssel és a város lakóival a programját, erre polgármesterként lehetősége lesz végre".

Mohácson totális győzelmet aratott a Fidesz-KDNP, a pártszövetség jelöltjei mind a nyolc egyéni választókerületben nyerni tudtak, méghozzá nagyon fölényesen, hetven százalék feletti szavazataránnyal.

Kompenzációs listáról az MSZP kettő, a DK egy képviselőt küldhet a testületbe.
Csorbainak tehát nem lesz könnyű dolga polgármesterként.

Csizmadia Csaba, Mohács fideszes alpolgármestere a napokban a köztelevíziónak nyilatkozva azt mondta, szerinte a számok magukért beszélnek. Úgy fogalmazott, a mohácsiak nem szeretnék, hogy Csorbai Ferenc üljön a polgármesteri székben, ezért lemondásra szólítják fel. Arra is kitért, ha a városvezető nem mond le, akkor a törvényi lehetőségeket kihasználva fél év múlva feloszlatják a testületet és egy új választást írnak ki.

Korábban Pávkovics Gábor, a Fidesz mohácsi szervezetének elnöke - aki a Fidesz mohácsi polgármesterjelöltje lehet - is lemondásra szólította fel: azt mondta, a mohácsi választók világosan megüzenték, nem akarják Csorbai Ferencet a polgármesteri székben látni.

Mi több, a balliberális pártok - a DK, a Jobbik és a Momentum - már a választást megelőzően is azt kérte Csorbaitól, lépjen vissza.

Mivel nem így történt, a visszaszámlálás pénteken megkezdődik, ami - ha csak nem történik valamilyen váratlan fordulat - hat hónap múlva ér véget.

EQM