Pécsett tárgyalt csütörtökön Süli János, a Paks II. beruházásért felelős miniszter
2018. november 15. csütörtök 17:05

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ (BMVK) meghívásának eleget téve csütörtökön Pécsett folytatott megbeszéléséket Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.
Pohl Marietta, a BMVK ügyvezető igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, a Dél-Dunántúl szempontjából a paksi beruházás kiemelt jelentőségű, számos együttműködési lehetőséget jelenthet.
- A célunk éppen ezért az, hogy feltérképezzük és elérhetővé tegyük ezeket a lehetőségeket a megye vállalkozói számára is. A megbeszélések során terítékre került az is, hogy milyen képzések, átképzések megszervezésére van szükség annak érdekében, hogy minél több munkavállaló találhasson állásra a beruházáshoz kapcsolódóan.
Pohl Marietta elmondta azt is, a BMVK szervezésében jövőre tartandó Vállalkozók Napjának vendége Süli János lesz, így a baranyai, érintett vállalkozások első kézből kaphatnak válaszokat kérdéseikre.
A beruházásért felelős miniszter csütörtökön a Vállalkozói Központ szervezésében további megbeszéléseket is folytatott Pécsett, mások mellett az egyetem képviselőivel is találkozott.
Az új atomerőművi blokkok építése mintegy nyolcezer embernek ad majd munkát, valamint további 10-15 ezer munkahely létesülhet a kapcsolódó feladatoknak és munkáknak köszönhetően országszerte.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje

