Pécs és a járás települései az egyik legjelentősebb ingatlanpiacnak számítanak
2018. november 24. szombat 12:51

A magyarországi ingatlanpiacon átlagosan 89 százalékkal nőtt az adásvételek száma a 2017-ig tartó ötéves periódus alatt, és a várakozások szerint idén még a tavalyinál is több, csaknem 155 ezer tranzakció várható az országban. Pécsett és a járásban 3600 adásvételre számítanak.
A fővároson kívül a legmagasabb négyzetméterárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak: a téglalakásokra átlagosan 350 ezer forint, a panellakásokra 300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző - olvasható az Otthon Centrum legfrissebb elemzésében, amelynek az eredményeit szombaton közölték az MTI-vel.
A közlemény szerint az árak a régi iparvárosokban a legalacsonyabbak. Salgótarjánban, Komlón és Ózdon lehetett idén a legkevesebb, 70 ezer és 90 ezer forint közötti négyzetméteráron panelhez vagy téglalakáshoz jutni idén.
A részesedése fokozatosan csökken ugyan, de még mindig kiemelkedően teljesít Budapest, ahol idén 36 500 ingatlan-adásvételre lehet számítani. Ez enyhe visszaesést jelent a 2015-ös csúcsponton mért 40 ezres számhoz képest, de ezzel együtt is mintegy ötezerrel meghaladja a tavalyi értéket.
Vidéken Debrecenben van a legnagyobb lakásforgalom: idén a városban és a környező településeken lehet a legtöbb adásvétel, csaknem 4200 tranzakció, ami a főváros IX. kerületének adataival egyezik meg.
A második legjelentősebb piac Szeged és környéke, ahol megközelítőleg 3800 adásvétel valósul meg idén. Szegedet kicsivel lemaradva követi Miskolc és Pécs a megyeszékhelyek közül, valamint a járásaikba tartozó települések, ahol egyenként 3600 tranzakcióra számítanak.
A tranzakciók számát tekintve Győr-Moson-Sopron megye növekedett a legkisebb mértékben az elmúlt öt évben: ott csupán 19 százalékkal több adásvételt bonyolítottak le, mint 2012-ben.
A legnagyobb mértékű növekedés Nógrád megyében volt, ott az adásvételek száma két és félszeresére nőtt az elmúlt öt évben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Csaknem 150 migránst tartóztattak fel...
- Hatalmas tűz pusztít Sombereken:...

