Pávkovics Gábor Mohács új alpolgármestere, Csorbai jelöltje ismét elbukott
2019. december 19. csütörtök 16:47

Mohács új alpolgármestere Pávkovics Gábor, a Fidesz városházi frakciójának vezetője, akit a csütörtöki testületi ülésen titkos szavazáson választottak meg a képviselők. Mohács jelenlegi polgármestere, Csorbai Ferenc ismét jelölte Szigeti Józsefet is a posztra, őt azonban ezúttal sem támogatták elegendően.
Immár nincs mulasztásos törvénysértésben a mohácsi önkormányzat, ugyanis - harmadik nekifutásra - Pávkovics Gábor személyében sikerült alpolgármestert választania a képviselő-testületnek.
Csorbai Ferenc, Mohács jelenlegi polgármestere ezúttal is jelölte dr. Szigeti Józsefet is a posztra, akit már egy korábbi alkalommal sem választottak meg a képviselők.
Dr. Csizmadia Csaba, a kórház főigazgatója részletesen megindokolta az ülésen, miért nem tartja alkalmasnak Csorbai jelöltjét, majd azt javasolta, először kötelező feladatának tegyen eleget a testület, s tagjai közül válasszanak meg valakit alpolgármesternek.
Indítványát megszavazták a képviselők, majd Csorbai Pávkovics Gábort jelölte. A Fidesz városházi frakciójának vezetőjét titkos szavazáson tizenegy igen, s egy érvénytelen szavazat mellett megválasztották.
Ezt követően Szigeti Józsefről szavaztak, Csorbai jelöltje pedig ezúttal is elbukott, így jelenleg egy alpolgármestere van Mohácsnak.
- Azt tapasztalom, hogy a polgármesteri hivatalban jelenleg automatizmusok alapján folyik a munka - nyilatkozta lapunknak megválasztását követően Pávkovics Gábor. - A teendőket tehát megfelelő színvonalon, azonban ez önmagában kevés. Alpolgármesterként az a célom, hogy a most még ötletek szintjén lévő terveket kidolgozzuk és valóra is váltsuk, vagyis hogy ne rekedjen meg a város fejlődése.
Képünk archív felvétel.
EQM - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Ismét Majs közelében tartóztattak fel...
- Megvan az építési engedély,...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...

