Ötször tapsolta vissza a közönség a zenekart a Schneider napok záró koncertjén
2015. március 29. vasárnap 09:20

A Schnider Lajos Művészeti Napokat hagyományosan a Dobos József vezette Mohács-Somberek-Palotabozsok Ifjúsági Fúvószenekar koncerje zárja a Kossuth Filmszínházban. A szombati eseményre a belépőjegyek már a rendezvény meghirdetését követő napokban elfogytak, így idén sem volt kétséges, hogy ez a produkció is „teltházas" lesz.
A színpadon felsorakozott majd száz zenész mintegy megkoronázta a héten zajlott színes programokat, s joggal arattak ezúttal is fergeteges sikert. Ahogy minden évben, úgy most is új repertoárral készültek, s bár dobpergésre bevonulva elsőnek Jan Segers: Bevezető zenéje, a zenekar hagyományos nyitószáma csendült fel, a több mint kétórás koncerten a zeneirodalom legjavának válogatását szólaltatták meg.
Hallhattuk Kodály Toborzóját, Robert Allmend: A nagy parádé című indulót, Jakob de Haan: Dakota című szerzeményét, a skandináv mitológia meséit feldolgozott világhírű amerikai szerző, Steven Reineke művét. Filmzenét a zeneiskola igazgatója, Dobos József karnagy minden fellépésükön biztos vezényel, s most elsőnek Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmzene főtémáját szólaltatták meg.
Külön blokkban kaptak helyet a német nemzetiség dallamai: Bán László: Elsa Polka és Durch die Luft-Schnell Polkája, Farkas Antal: In freien Stunden valcerje elhangzása után a koncertzáró számként az örökzöld filmzene, Klaus Badelt: A Karib tenger kalózai film híres muzsikája csendült fel - hanem a közönség vastapssal további öt ráadásszámra tartott igényt. A spanyol cigánytánc, a Haliday in Rio, de még a Samba for band után sem mozdult a nézőtéren addig senki, amíg a Radetzky Marsot hol a zenekart, hol a közönség tapsát nem vezényelte Dobos József.
Képünkön: a Schneider napok záró koncertje a moziban.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...

