Öt évre ítélték a pécsi táskarabló fiatalt
2018. november 09. péntek 13:14

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön kihirdetett ítéletével O. F. vádlottat rablás bűntette és testi sértés bűntette miatt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 143.600 forint bűnügyi költség megfizetésére.
A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
A bíróság a vádlottal szemben elrendelte egy korábban - lopás bűntette és lopás vétsége miatt - kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetés végrehajtását is, mert a vádlott a felfüggesztés próbaideje alatt követte el az újabb bűncselekményeket.
A vádlott fiatal pécsi férfi 2018. január 7. napján a délutáni órákban, Pécsett, az ismerőseivel sétáló sértett nő válláról lerántotta a táskáját. A sértett a táska után kapott, rövid ideig dulakodott a vádlottal. A vádlott a táskát, annak szíjánál erősen megrántva, azzal együtt elszaladt a helyszínről, miközben a sértett a földre esett.
Az idős sértett az erőszak következtében a jobb vállának ficamát szenvedte el, mely nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés. Emellett a sértett további súlyos megbetegedésekben szenved, melyek őt közepes fokban korlátozták védekező képességében, illetve lehetőségeiben.
A vádlott által eltulajdonított táskát és tartalmát a sértettnek röviddel a történtek után visszaadták, mert a vádlott cselekményét észlelő személyek azt a vádlottól visszavették.
Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, az ügyész és a vádlott védője a fellebbezés bejelentésére három munkanap határidőt tartott fenn, így a bíróság határozata nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kőkemény fagyokkal, ónos esővel indul...
- Több milliárdos csalást irányított...
- Mikor lesz ellenszer? Erről is...
- Baranyai drogbandára csaptak le a...
- Halálos baleset történt Himesháza...
- Vádat emeltek a 29 ezer adag droggal...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...
- Várhatóan szombaton megjelennek az...
- Orbán Viktor: diadalt kell aratni a...
- Tavaly 179 alkalommal bántalmazatak...

