Összeverte volt élettársát egy férfi, tört-zúzott, s végzett a nő kutyáival is

2022. augusztus 04. csütörtök 12:32

Összeverte volt élettársát egy férfi, tört-zúzott, s végzett a nő kutyáival is

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra személyi szabadság megsértésének bűntette, rongálás vétsége, testi sértés vétsége, több állat pusztulását okozó állatkínzás bűntette és volt élettárs sérelmére, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás bűntette alapos gyanúja miatt. 

 

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított és a sértett korábban élettársi kapcsolatban éltek, azonban a gyanúsított agresszívvé vált, így a sértett 2022. áprilisában közölte vele, hogy kapcsolatukat megszakítja, életközösségük felbomlott.

A gyanúsított július 13-án megjelent a sértett lakásán azzal a céllal, hogy visszafogadja őt a nő, ez azonban nem járt sikerrel. A gyanúsított ekkor megfenyegette a sértettet azzal, hogy megöli, a házban vele lakó kutyákkal együtt.

Július 14-én, 1 és 2 óra között a gyanúsított ismét megjelent volt élettársa házánál, ahol kiabálva hívta ki a sértettet, de a nő a hívásnak nem tett eleget. A gyanúsított ekkor a villanyóra szekrényben található hosszabbítót és hűtőkábelt elvágta.

A sértett házának teraszán található fagyasztó láda kábelét is elvágta, abból a fagyasztott húsokat az udvaron szétszórta. A sértett tárgyait szétdobálta. A sértettnek okozott kár 100.000 forint.

Július 14-én 6 óra körüli időben ismét megjelent a gyanúsított a sértett házánál, ahol a nyitott konyhaajtón bejutott a házba, azt bezárta, hogy a sértett ne tudjon kijutni, majd megfenyegette őt azzal, hogy a kutyáit már megölte, most ő jön.

Ezután a sértett 150.000 forint értékű mobiltelefonját összetörte, majd a sértettet test szerte több ízben megrúgva bántalmazta, rátérdelt és a fejét is ütötte. A sértett védekezés közben a gyanúsítottat megkarmolta.

A gyanúsított ezután távozott , de a sértettnek azt mondta, hogy menjen ki a pécsváradi piacra, ahol visszakapja a kutyáit. Mielőtt a gyanúsított végleg távozott, a sértett unokájának személygépkocsija bal oldali hátsó kerekének gumijából kihúzta a szelepet, mely miatt az leengedett. A sértett a gyanúsított cselekménye következtében könnyű sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított 2022. július 13. és 14-én 6 óra közötti időszakban bántalmazta a sértett két yorkshire terrier fajtájú kutyáját, melynek következtében az állatok elpusztultak, valamint a sértett ingatlanának kazánházából négy kéthetes yorkshire terrier kiskutya tűnt el. Az okozott kár összesen 780.000 forint.

A gyanúsított ezután 2022. július 17. és 19. napjai közötti időszakban mobiltelefonon többször hívást kezdeményezett a sértett vezetékes és mobiltelefonszámára, valamint messenger üzenetekben háborgatta a sértettet.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, korábban hasonló bűncselekmények elkövetése miatt is volt büntetve. A jelen eljárásban terhére rótt cselekményeket ellene folyamatban lévő más büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárásban résztvevő egyéb személyek jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné az eljárás sikerét, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében jelentettek be fellebbezést, így a végzés nem végleges.

Képünk illusztráció.

Forrás: Pécsi Törvényszék