Őshonos halfaj egyedeit telepítették a Drávába
2024. október 25. péntek 12:05

A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége, a halgazdálkodási hasznosításában lévő vízterületeinek telepítése során - a lehetőségekhez képest - igyekszik az őshonos halállományt alkotó fajok sokféleségének fenntartását előtérbe helyezni.
A folyóvizeknél ez a legösszetettebb feladat, hiszen a jellemzően áramláskedvelő folyóvízi halfajok tógazdasági körülmények között nehezen tarthatóak, nevelhetők, így telepítésük is nehezen kivitelezhető.
Egy ilyen áramláskedvelő halfaj telepítése történt meg a napokban, a Drávába kétezer, átlagosan 6-8 cm nagyságú I. nyaras paduc került kihelyezésre, amelyek remélhetőleg jó megmaradás mellett hamar elérik a fogható méretet.
A tapasztalatok alapján elmondható, sajnos sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a paducnak 20 cm-ben határozza meg a jogszabály a legkisebb kifogható méretét, ívási tilalmi idővel rendelkezik, és napi kifogható mennyisége maximum 3 kg lehet.
A tervek szerint a későbbiekben a Duna folyóba is sor kerül paduc telepítésre, amiről természetesen beszámolunk.
Forrás: HEBMESZ
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Napsütésre is számíthatunk szombaton,...
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Elstartolt a pucér meteorológia,...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...

