Nemzeti színekbe borulva szalutál a tv-torony az egészségügyi dolgozók előtt
2020. március 25. szerda 17:51

Szerda estétől kezdve a járvány végéig minden nap este nyolc óra és negyed kilenc között a pécsi tv-torony nemzeti színeket öltve pulzál, így tapsolva meg az egészségügyi dolgozókat, közölte a városháza.
A Péterffy Attila által jegyzett közleményben egyebek mellett ez áll:
"Talán tudják, rövid időn belül sokan csatlakoztak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy az új koronavírus idején este nyolckor kiállnak az ablakba, erkélyre, és megtapsolják az egészségügyi dolgozókat.
Személy szerint és polgármesterként is elmondhatatlanul hálás vagyok azoknak a pécsi egészségügyi dolgozóknak, akik nap mint nap szembenéznek az új koronavírussal, vagy más területen küzdenek a pécsiek életéért, egészségéért. Ezért arra kértem a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. vezetőjét, hogy a pécsiek elismerését március 25-étől a kivilágított pécsi tévétorony is fejezze ki.
Ennek megfelelően a mai naptól az új koronavírus járvány végéig este 8 és negyed 9 között a torony nemzeti színekben fog „tapsolni", azaz pulzálni."
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Gyerekkel ment lopni Bozsokra egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Karambol Bólynál: egy ember beszorult...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Megvan az építési engedély,...

