Német nap a Brodában: szemnek, szájnak, léleknek
2016. május 26. csütörtök 08:23

Csuhéfonással, népismereti ruhabemutatóval, hagyományos sváb ételek készítésével színesítették a közelmúltban tartott német nemzetiségi napot a Brodaricsban.
Mohácson a Brodarics István Iskola hagyományos rendezvénye a német nemzetiségi nap, amit idén ismét óriási sikert aratva a napokban tartottak.
A programot a Park utcai Katolikus Óvoda szép népviseletbe öltözött nagycsoportosai nyitották meg, majd az első osztályosok léptek színpadra dalokkal, versekkel.
Ezt követően a táncé volt a főszerep, az iskola 2.a osztályosai német néptáncokat adtak elő. A műsort Borics Attila (8.a) trombitajátéka tette színesebbé, majd Rablánszky Gitta (7.a) gyönyörű hangja töltötte be a tornatermet.
Ezúttal sem maradt el a népviseleti ruhabemutató, a gyönyörű nemzetiségi viseletet a diákokon túl szülőkön is megcsodálhatta a közönség.
A gyerekek nagy örömére a német színjátszó csoport Tóth Tünde felkészítésében mutatta be a „Der Regenbogenfisch" című vidám zenés mesedarabot.
A délután nagyobb része a német versmondók házi versenyével telt, amin száz diák vett részt, s valamennyien oklevélben, míg a legügyesebbek tárgyjutalomban is részesültek.
A kultúra mellett a gasztronómia is része volt a programnak, az iskola konyhájában szülők, nagyszülők és a gyerekek közreműködésével a sváb étel, a „Bohnesuppe mit Hefeknedl" készült, amit szintén a szülőknek köszönhető finom sütemények mellett fogyasztottak el a tanulók.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- Nagyon hideg hajnal, enyhe nappal:...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...

