Nemcsak a füstje lesz nagy: több mint kétszáz cserépedényben fő a bab szombaton
2015. július 29. szerda 11:46

Nemcsak enni, főzni is élvezet a sokac babot. Mohácson szombaton mindkettőt kipróbálhatjuk, jön a 22. babfőző fesztivál.
A Táncsics Mihály utcában zajló rendezvényre eddig kilencszáz fő jelezte részvételi szándékát. A hivatalos program délután 13:45-kor kezdődik, ekkor Cserdi Áron, Mohács város alpolgármestere, illetve Vesna Haluga, a Horvát Köztársaság pécsi főkonzulja nyitja meg a rendezvényt. Délután kettő órakor gyújtják meg a tüzeket, és amíg a több mint kétszázharminc edényben fő a bab, a Sokadija zenekar ad ízelítőt a sokac zenéből.
Jaksics György, a Mohácsi Sokacok Olvasókörének elnöke elmondta, szerinte különösen azért jó a rendezvény, mert ez egy baráti, családias fesztivál, ahol mindenki különösebb kötöttségek nélkül jól érezheti magát. A környező falvakból és Magyarország különböző pontjairól is várják az érdeklődőket, sőt már Horvátországból is bejelentkeztek, hogy részt vesznek az eseményen.
A vacsora körülbelül este hat órára várható, majd az ételek elfogyasztása után, nyolc órától egészen hajnalig a Juice zenekar gondoskodik a remek hangulatról.
A szervezők idén is gondoltak azokra a vendégekre, akik nem tartoznak egyik asztaltársasághoz sem. Nekik már délután három órától a kör udvarában, jutányos áron lehetőségük lesz megkóstolni a jellegzetes ételt.
A Kazinczy utcában egész nap kézművesek, népi iparművészek, légvár, körhinta és egyéb árusok is várják az érdeklődőket és a gyerekeket.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már számlálják a szavazatokat - Így...
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Fél hétig már csaknem nyolcvan...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Így választ országgyűlési...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...

