Nem volt veszélyben Mohács hárommilliárdos befektetési tartaléka a brókerbotrányban
2015. április 23. csütörtök 18:42

Számos településhez hasonló helyzet nem állt fenn a város befektetéseit illetően - szögezte le Szekó József polgármester a csütörtökön tartott önkormányzati ülésen. Közölte: Mohács mintegy hárommilliárdos fejlesztési tartaléka biztonságban volt, befektetési tanácsadó cég által megvizsgált pénzpiaci lehetőséget választva kamatoztatta a város a tőkéjét, márciustól pedig a Takarékszövetkezeti Banknál nyitott számlára transzferálta a meglévő értékpapírjait.
- Megfelelő szakértelemmel kiválasztott biztonságos befektetéssel el lehet érni komoly hozamot. Mohács az elmúlt három évben a befektetési tartalékainál történetesen húsz százalék feletti hozammal tudta növelni a tőkéjét, de korábban is ehhez hasonló kamatokat értünk el - jegyezte meg a polgármester.
Mint hangsúlyozta, nem ért egyet azzal, hogy most a bajba jutott-, vagy rosszul gazdálkodó, milliós adósságot fölhalmozott önkormányzatok a kormány segítségére tartanak igényt. Így a takarékos, eredményes települések - mint amilyen tizenöt éve Mohács is - joggal érezhetik magukat baleknak, amiért a felelőtlen költekezésük finanszírozásáért nem tartják a markukat.
A város fejlesztési tartalékaival kapcsolatban arról tájékoztatta a képviselőket hogy okulva a csődhullám önkormányzatokat ért káros következményekből, a kockázatok mérséklése érdekében a fejlesztési alapot képező megtakarításokat a város áthelyezte a magyar állam befolyása alatt működő Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-hez.
Átcsoportosítást hajtottak végre a befektetéseik állományában arra törekedve, hogy minél alacsonyabb kockázatú befektetések legyenek. Vállalati kötvényeik egy részét értékesítették, a befolyt összegből pedig Magyar Államkötvényt vásároltak.
A tranzakciókat követően a mintegy hárommilliárd forint értékű fejlesztési tartalék 87 százaléka a Takarék Bankba került áthelyezésre, míg 13 százaléka a számlavezető Raiffeisen Banknál kezelt.
- Törekvésünk, hogy mint az ország egyik legjobban gazdálkodó, méretéhez képest jelentős fejlesztési tervvel és az ahhoz rendelt pályázati önerővel rendelkező település a pénzeinket, befektetéseinket továbbra is biztonságban tudjuk, s a lehetőségekhez mérten eredményesen hozamoltassuk - mondta Szekó József.
Képünkön: talán apróság, de a pénztartaléknak köszönhető, hogy a város gumipadlót készíttethet az uszoda strandröplabda pályáján, ugyanilyen burkolatot kapott a sétálóutcai játszótér és kap a Színház utcai is a játékok alá.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...

