Nem tartottak fékpróbát, elítélték a vasutasokat
2019. május 09. csütörtök 15:59

A Szigetvári Járásbíróság a csütörtökön tartott tárgyaláson vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt egy mozdonyvezetőt 1 év 4 hónapra, míg egy tolatásvezetőt 1 év 8 hónapra próbára bocsátotta.
A bíróság által megállapított tényállás szerint egy gyorstehervonatnak a 2017. augusztus 21. napján 16 óra 40 perckor Bükkösdről a királyegyházi cementgyárba közlekedő járatán az elsőrendű vádlott férfi, mint mozdonyvezető, a másodrendű vádlott férfi, mint vonali tolatásvezető teljesített szolgálatot.
A gyorstehervonat 16 óra 46 perckor indult el Bükkösdről anélkül, hogy a vádlottak fékpróbát tartottak volna. 16 óra 48 perckor 1010 méter út megtétele után, 43 km/h sebességnél az elsőrendű vádlott mozdonyvezető vonali fékpróbát tartott, azonban a fékezés hatására a vonat nem lassult, hanem gyorsult.
Ezt követően az elsőrendű vádlott tovább próbálkozott a fékezéssel, de a vonat továbbra is gyorsult, míg elérte az 51 km/h haladási sebességet. 16 óra 50 perc 25 másodperckor az elsőrendű vádlott az üzemi fék után a kiegészítő féket is gyorsfék állásba helyezte. 16 óra 50 perc 48 másodperckor a szinkronmozdony kiegészítő fékét a vádlottak befékezték 44 km/h sebességnél, így a vonat 16 óra 52 perckor állt meg úgy, hogy a Bükkösd vasútállomás IV. számú fővágányára történő behaladása közben meghaladta a Megállj-állású kijárati jelzőt, majd a 3. számú váltót felvágva a fénysorompóval fedezett útátjárón - annak villogó fehér fényű jelzésénél - áthaladva állt csak meg. Baleset nem történt.
A másodrendű vádlott azzal, hogy a járműkapcsolások során az összeállított szerelvény fővezeték és tömlőkapcsolatait nem megfelelően kapcsolta össze, továbbá a vádlottak az indulás előtt nem tartottak fékpróbát, és így nem észlelték azt, hogy a fékberendezés nem üzemképes, majd a vonali fékpróba megtartásakor az elsőrendű vádlott csak késlekedve alkalmazott gyorsfékezést, ezzel a vasúti átjárón közlekedők életét, testi épségét veszélyeztették.
Az ítélet jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángokban álló baranyai családi...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Húsvét után sem pihennek a NAV...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Orbán Viktor: a Török Áramlat...
- Huszonegy határsértőt tartóztattak...
- Szakvezetéssel járhatjuk be a 100...
- Brüsszel a védett üzemanyagár...

