Nem létező autó alkatrészeivel kereskedett egy pécsi férfi
2020. január 31. péntek 16:39

Csalás miatt indult eljárás egy 39 éves pécsi férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az eljárás adatai alapján a pécsi férfi 2019 márciusában egy nem létező gépkocsi alkatrészeit hirdette eladásra az egyik közösségi oldalon keresztül.
A hirdetésre egy hajmáskéri, egy kecskeméti és egy debreceni lakos is jelentkezett, akik harminc- és nyolcvanezer forint közötti vételárakban egyeztek meg a hirdetővel, aki ezen összegek előzetes átutalását kérte, majd ezt követően ígérte az alkatrészek futárszolgálat útján történő megküldését.
A teljesítés mindhárom esetben elmaradt, a hirdető pedig a továbbiakban elérhetetlenné vált, mert profilját törölte a közösségi oldalról.
A gyanúsítottal két további debreceni lakos is kapcsolatba lépett, akik részben ugyanazokra az alkatrészekre jeleztek vételi szándékot, melyeket a 39 éves férfi korábban már elviekben értékesített.
Ennek ellenére a gyanúsított a két új érdeklődővel is egyezséget kötött, de azok az előre történő utalás helyett utánvéttel, illetőleg személyes átvétel útján kívánták a százhúszezer, illetőleg kétszázezer forintos vételárat kiegyenlíteni.
A pécsi férfi azonban a vevők számára biztonságot nyújtó megoldásoktól kitért oly módon, hogy fiókját inaktiválta, az általa megadott telefonszám nem volt kapcsolható, végül a profilját is törölte. Ennek eredményeként e két utolsó esetben a sértetteknek kára nem keletkezett.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Se ki, se be: hétfőtől két hétre...
- Éjszakai vonattal is hazajöhetünk a...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Szombaton rendezik Mohácson a...
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Heves zivatarokra, jégesőre...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...