Nem kell a tévé: nyári táborok és programok a gyerekek igényeire szabva
2014. június 24. kedd 16:26

A Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat idén nyáron sem feledkezett meg a gyerekekről, több tábort is szervez számukra. Hírportálunk Kölkedre kapott meghívást, hogy bepillanthasson az ottani pezsgő tábori életbe.
A Református Egyház bocsátotta rendelkezésünkre ezt a helyet, ahol összesen hatvannégy gyerek táborozik Mohácsról, Újmohácsról, Majsról és Véméndről - közölte Fehér László a szolgálat vezetője.
Az első napon minden csapat zászlót készített és kitalált egy frappáns csatakiáltást is, hiszen az itt töltött időt egy verseny kíséri végig - mondta a szakember, aki a gazdag programkínálatot is ismertette: látogatás a kölkedi Gólyamúzeumban, a sátorhelyi emlékparkban és séta Béda-Karapancsán.
De ez még nem minden: lesz kenutúra, játékos sportvetélkedő, valamint csapatonként külön vacsorafőzés - ami egyben verseny is - a horgásztónál.
A kölkedi tábor nem az első és nem is az utolsó üdülési lehetőség a gyerekeknek, tudtuk meg Fehér Lászlótól. Szebényben már lezajlott egy turnus, és további kettőre van kilátás: a három alkalommal összesen körülbelül ötven fő tapasztalhatta, illetve tapasztalhatja meg a nyári táborozás kalandos világát.
A gyerekek mellett a szülők és a települési önkormányzatok részéről is pozitívak a visszajelzések, utóbbiak egyre nagyobb számban nyújtanak támogatást a táborok megrendezéshez - emelte ki a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat vezetője.
Fehér László felhívta a figyelmet: idén először azt is felmérték az iskolákban, hogy a gyerekek milyen programokat igényelnének a szünidőre. Ezeket a kéréseket szem előtt tartva gyakorlatilag az egész nyarat átszövik majd a nekik szóló rendezvények, melyek közül június 25-én máris itt van az első „Sebaj" focikupa.
Képünkön: bemutatkoznak egymásnak a csapatok a kölkedi gyerektáborban.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Tovább szigorítottak a higiéniai...

