Nem a Duna malmára hajtja a vizet a klímaváltozás: ritkábbak lesznek az áradások?
2014. március 20. csütörtök 13:11

Míg a világ sok tájékán rendszeresebbé válhatnák a súlyos árvizek a klímaváltozás miatt, néhány folyó, közöttük a Duna kiszámíthatóbbá válik, állítja szakértők egy tanulmányban. Míg másutt több lesz a csapadék, Közép-Európa szárazabbá válhat.
Nekünk, mohácsiaknak, és a Duna melletti települések lakóinak aligha kell bemutatni, milyen félelmetes és pusztító tud lenni egy-egy áradás. Legutóbb tavaly nyáron tapasztalhattuk meg, mekkora erőfeszítések árán lehetett csak kordában tartani a folyót.
A már a nyakunkon lévő klímaváltozás viszont kiszámíthatóbbá teheti a Dunát, állítják japán és brit tudósok a Nature Climate Change című folyóiratban közölt tanulmányukban. Üröm az örömben, hogy fokozódó szárazságra és mellékhatásaira kell felkészülnünk.
Az ipari forradalom óta 0,8 Celsius-fokkal emelkedett a globális felszíni átlaghőmérséklet: az ENSZ szakértői bizottsága elsősorban az ember által okozott üvegházhatású gázok kibocsátását teszi felelőssé a folyamatért.
A klímaszakértők szerint az emelkedő átlaghőmérséklet nyomán növekszik az árvizek kockázata, mivel a melegebb levegő több nedvességet képes elnyelni és ezáltal több esőt okoz. A szelek mozgásirányában és egyéb tényezőkben bekövetkező változások hatására egyes területek nyirkosabbá, míg mások szárazabbá válnak, Közép- és Kelet-Európa utóbbi zónába tartozik majd a kutatók tanulmánya szerint.
A klímaváltozás hatására világszerte rendszeresebbé válhatnak a súlyos árvizek. A kutatók huszonkilenc folyót vizsgáltak, többségüknél arra a következtetésre jutottak, hogy gyakrabban lép ki a medréből a jövőben a Jangce, a Mekong, a Gangesz, a Niger, a Kongó, a Nílus, az Amazonas, a Paraná is. Néhány folyó, így a Mississippi, az Eufrátesz és a Duna esetében azonban csökkenni fog az árvizek gyakorisága a tanulmány szerint.
Képünkön: a Duna Mohácsnál 2013 nyarán. Kevesebbszer árad majd a folyó? (Fotó: MTI)
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Borult, ködös éj után egy kis...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Már csak néhány hét, s indul a...

