Néhány virágágyás növénye és a díszbokrok egy része nem élte túl a mohácsi farsangot
2014. március 21. péntek 13:27

Hiába kerítették körbe védőhálóval a főutca egy részén a járda melletti sávban a díszbokrokat, március első vasárnapján a Mohácson járt nyolcvanezres tömeg sok helyen az ágakat is letaposva átgázolt rajta. A virágágyások közül a legjobban megviselt a Fogadalmi Emléktemplom mögötti rész lett, ahol a már nyíló árvácskák és a bimbót hozott tulipánok is teljesen tönkrementek.
A Busójárás okozta „sebeket" azért jórészt már helyrehozták Mohácson: a városban hétezer árvácska nyílik a közterületeken, virágedényekben és a parkokban, a több száz tulipán közül a korai fajták már szirmot bontottak és az őszi ültetésű nárciszok is virítanak.
Kövesdi Katalin városi főkertésztől kapott információk szerint a napokban kezdték meg a tönkretett díszbokrok pótlását, és új helyszínek betelepítését. Idén törpe aranyvesszőből, törpe tűztövisből, boglárka- és orbáncfű cserjéből, kékszakállból és levendulából összesen 400 tövet ültetnek ki.
A Pécsi úti kerékpársáv melletti zöldterület gondozását ettől az évtől a lakóktól átveszi a város, új virágágyást alakítanak ki a sportcsarnok mellett, továbbá a Török presszó előtti ágyást újra telepítik, ide az egynyári növények helyett most díszbokrokat telepítenek.
Képünkön: a Szentháromság szobor tövében a virágok túlélték a farsangot.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Horror Baranyában: új házába is...
- Olcsóbb lett az élet: elindult a...
- Ismét működik az online jegyvásárlás...
- Tovább csökkent az új fertőzöttek száma
- Megtalálták az ellopott bringát a zsaruk
- Világsiker: villányi vörösbor...
- Házakat veszélyeztetett a rengeteg...
- Sok ezer ember előtt adták át...
- Mohácson, Dunaszekcsőn, Kölkeden,...
- Mohácson is programokkal készülnek az...