Nagy sikere volt az ajándékosztó, adománygyűjtő adventi programnak
2014. december 13. szombat 19:07

Mohács főterén tolongtak a gyerekek a Coca-Cola Karácsonyi Karavánja alkalmi színpada előtt szombaton délután, főleg a bátrabbak igyekeztek föl is jutni, ott ugyanis a Mikulástól ajándék járt azoknak, akik énekeltek.
A kellemesre fordult időben sokan látogattak ki a Széchenyi térre a nagyszabású adventi programra. A „Manóházban" folyamatosan foglalt volt a rénszarvasszán minden ülőhelye, s a reflektorok megvilágította asztaloknál az apró kezek szorgosan ragasztották, festették a különböző karácsonyfa díszeket, vagy dekorálták a piros sapkás foglalkoztatók segítségével a műanyag poharakat.
Népszerű volt az a képeslap is, amelyiken a Mikulással lefotózva örökítették meg a gyereket, amit ajándékba kapott, de egy-egy szaloncukor, virgács, csomagolt keksz azért jutott sokaknak is, akik vagy nem mertek színpadra áll, vagy nem jutottak föl.
A Magyar Vöröskereszt sátra nem állt a reflektorok fényében, de az igazi nagy ajándékot itt Mohácson nem is tíz, - mint a Karácsonyi Karaván állomásai többi helyszínén - hanem tizenegy rászoruló család vehette át. A Családsegítő Szolgálat kiválasztotta, többgyermekes családok a közel tíz kiló súlyú dobozban száraztésztákat, étolajat, rizst, konzerveket, kakaót, teát, lisztet, cukrot, tisztálkodási szereket és édességet vihettek haza.
Adakoztak a mohácsiak is, bár többen megjegyezték, hogy egy héttel ezelőtt a vöröskereszt helyben szervezett gyűjtőakciójának adományozói voltak már. Azért többen tettek a perselybe pénzt, hoztak tartós élelmiszert és gyerekjátékokat is.
A felnőttek várakozása sem volt hiábavaló, Wolf Kati élő koncertje aratott nagy sikert a jelenlévő, meglehetősen nagyszámú közönség körében.
Képünkön: a bátrabbak a színpadon énekeltek és kaptak ajándékot.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...

