Mutassa meg magát ezerszínű városunk: újra lesz Civil Ünnep
2013. április 11. csütörtök 09:32

A tavalyi és tavalyelőtti, nagy sikerű rendezvény folytatást kíván: nem is marad el e program, amelyet ezúttal is a Nepomuki Szent János Ünnepség keretében tartanak meg.
A kezdeményezés célja mit sem változott: nyissunk egymásra! Hívja meg szomszédait vagy a többi civil tömörülés tagjait egy koccintásra, egy falat harapnivalóra! Jó alkalom ez arra, hogy mosolyt vigyünk a környezetünkbe, hogy megismerjük a közelünkben lakókat, tevékenykedőket: velük élünk, naponta találkozunk, sokszor mégsem tudunk egymásról semmit...
Az Európai Unió tagállamai 2000-ben hirdették meg először a Szomszéd Ünnepet, melynek célja, hogy a városokban, ugyanazon a szűk területen belül, mégis egymástól elszigetelten élő emberek, szomszédok, akik látásból már jól ismerik a másikat, álljanak szóba, alakítsanak ki kapcsolatot egymással. Tavaly és tavalyelőtt Mohács is bekapcsolódott e nagyszabású rendezvénybe.
Az alapötletből kiindulva - a civil társadalom bevonásával - ezúttal is Szomszéd- és Civil Ünnepet szeretnének rendezni, amelyet május 18-án (szombaton) tartanának meg a Sokac-rév és a csónakház közti zöldterületen. A program sikere érdekében várják a kisebbségi önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, baráti társaságok jelentkezését, akik/amelyek nyitottak egy ilyen programra, s akik/amelyek szeretnék jobban megismerni a mohácsi civil társadalom csoportjait, képviselőit - vagyis egymást.
A rendezvény délelőttjén a jelentkezők, résztvevők szabadtüzű ételeket készíthetnek, amellyel természetesen meg is kínálhatják egymást, majd a délután folyamán azok a szervezetek, társaságok, amelyek művészeti csoportot vagy más, bármilyen bemutatóra alkalmas csoportot működtetnek, kiállhatnak a többiek elé, hogy megmutassák, mit tudnak.
Amennyiben sikerült felkeltenünk érdeklődésüket, kérjük, hogy részvételi szándékukat április 30-áig jelezzék Hegedűs Emesének, a Polgármesteri Hivatal titkársági referensének az 505-523-as telefonszámon.

Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Várhatóan csökken a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...