Munkaerő-kölcsönző bűnszervezet tagjai ellen emelt vádat a baranyai ügyészség

2019. október 15. kedd 09:17

Munkaerő-kölcsönző bűnszervezet tagjai ellen emelt vádat a baranyai ügyészség

A Baranya Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett emiatt emelt vádat egy bűnszervezet tagjai ellen, akik vagyonvédelmi tevékenységük során közel két milliárd forint hiányt okoztak a költségvetésnek. 

 

 

A bűnszervezet két vezetője kiterjedt kapcsolataik révén biztonsági őrzéssel, vagyonvédelemmel, takarítással összefüggésben tudtak alvállalkozói megrendeléseket szerezni az ilyen jellegű tevékenységet folytató vállalkozásoktól.

A két vádlott által szerzett megrendelések tényleges teljesítését nagyszámú, több száz főt meghaladó munkavállalók végezték az ország különböző településein.

A megrendelőkkel történt megállapodás lényege az volt, hogy a munkavállalók foglalkoztatását, bérfizetését és az adminisztratív teendőket is alvállalkozóként átvállalják, így a két vádlott által irányított gazdasági társaságokhoz kerülnek bejelentésre a foglalkoztatottak.


A két vádlott ennek érdekében 2013. évet megelőzően elhatározta, hogy egy hierarchikusan felépülő bűnszervezetet építenek ki, mely bűnszervezet a megrendelések alapján a munkavállalók foglalkoztatását a munkaerő-kölcsönző társaságok nevében elvégzi, azonban a közterheket ezen tevékenység után nem fizeti meg.


A két vádlott így egy 15 tagból álló bűnszervezetet irányított.

A bűnszervezet ezen időszak alatt 25 gazdasági társaságot hozott létre, melyeket az évek során a vádlottak rendszeresen váltogattak abból a célból, hogy lebukásuk veszélyét csökkentsék. A bűnszervezet által a bűncselekmények elkövetéséhez használt gazdasági társaságok szerződést kötöttek a megrendelő cégekkel, majd ezt követően a munkavállalókat bejelentették, azonban az ezzel összefüggésben fizetendő adókat és járulékokat már nem vallották, illetve nem fizették be.

A bűnszervezet 2013. és 2017. év közötti időszakban több, mint 1,8 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A vádlottak által elkövetett bűncselekmények közül a legsúlyosabb a költségvetési csalás minősített esetének a bűntette, melynek büntetési tétele 5 - 10 évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás: Baranya Megyei Főügyészség