Mozgáskorlátozottaknak rendszeres a téli élőzenés mozgásterápia
2015. január 25. vasárnap 16:58

Mohácson a Mozgáskorlátozottak Egyesülete a „Támogass, hogy segíthessünk" Alapítvánnyal közösen szervezi a programjait immár két évtizede. A rendszeres összejöveteleik sorába először 2012. telén iktatták be a havi, élőzenés mozgásterápiás foglalkozást, amit azóta rendszeressé tettek.
- Ezeknek az összejövetelinknek az a lényege, hogy az aránylag kellemetlen időben is kimozduljon, aki csak kicsit is tud még mozogni - mondta Marosvölgyi Józsefné, Piroska, az egyesület elnöke. Megjegyezte: készülni kell rá, sütni a batyus programra, fodrászhoz menni, megnézni, „mit tudok felvenni?"- mert amúgy télen a mozgás szegész életmód miatt csak rakodnak a kilók.
Mesélte, hogy lényeges ezeken a találkozásokon az élőzene, ami az alkalmanként jelenlévő hatvan fős társaság mozgásritmusához alkalmazkodik, s a dallamok úgy kötődnek egymáshoz, hogy mindenki tudjon mozogni. A mohácsiak alkalmazta sajátos tánctechnikát a múlt évben Pécsett a Kodály Központban rendezett Para Fesztiválon is bemutatták és menten több csoport jelezte, szívesen résztvevői lennének maguk is az ilyen foglalkozásukon.
- Pécsváradról januárban már vendégeink is voltak a mozgáskorlátozottak. A huszonkét fős csoport több mint fele segédeszközzel - járókerettel, két bottal, könyökmankóval, sőt, volt aki kerekesszékkel jött, s bár eleinte bátortalanok voltak, de a zenészünk olyan remekül fűzte a dallamokat, na meg kapacitáltuk is őket, hogy a végén kicsi lett a placc, mert mindenki mozgásba lendült - említette az elmúlt hét szerdán tartott programjukról Piroska.
- A rendezvényeinket az utóbbi időben a Max Café termében tartjuk, ahol máris adott az első kihívás, lépcsőn kell felmenni. Eddig még emiatt nem maradt otthon senki, de azért a megérkezést követő első félóra a pihenésé és csak utána jöhet a ritmusra mozgás. A következő programunk február 18-án lesz és a farsangra tekintettel jelmezes összejövetelt hirdettünk. Két éve már tartottunk ilyen rendezvényt, akkor remekül szórakoztunk, kreatív volt a tagság, elsősorban saját készítésű jelmezekben vonultak fel.
Azt csak külön kérésre árulta el Piroska, hogy a speciális zenét Auth Gábor szolgáltatja a mozgásterápiához, aki amúgy mentős, de - mint hangsúlyozta - eddig még ilyen minőségben nem kellett beavatkoznia. Viszont azt szívesen tudatta, hogy hívnak és várnak jó hangulatban mozogni kívánó „épeket" is, rájuk szükség van, mert aki a mozgásokat nem tudja önállóan csinálni, annak kell egy megbízható, stabil támasz.
Képünk archív felvétel, a mohácsiak Kodály Központnál tartott mozgásterápiás bemutatóján készült.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Már csak néhány hét, s indul a...

