Mohácsra tart a Baranyát is átszelő Juhos Gábor-Trianon Maraton - Megszólalnak a harangok

2023. május 28. vasárnap 09:06

Mohácsra tart a Baranyát is átszelő Juhos Gábor-Trianon Maraton - Megszólalnak a harangok

Második alkalommal rendezi meg a Magyarok Világszövetsége a Juhos Gábor-Trianon Maratont (JG-TM). A verseny előzményét Juhos Gábor két évvel ezelőtti teljesítménye adta. Az erdélyi származású sportoló Trianon 100. évében körbefutotta a Trianonban megcsonkított ország határát, számolt be róla a bama.hu. 

 

 

Sopronból 2020. június 4-én rajtolt, dél, majd kelet, észak, végül nyugat felé haladva, minden nap 50-70 kilométert futott szünnap nélkül, összesen mintegy kétezer kilométert egyedül megtéve. Sopronba 40 nappal később (a tervezettnél tíz nappal korábban) július 13-án érkezett.

Megérkezésekor a fogadóbizottságot vezető Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke bejelentette, hogy a szövetség e fantasztikus sportemberi és hazafias teljesítményt azzal méltányolja, hogy a jövőben, minden év Trianon-napján megszervez 40 Trianon-Maratont ugyanazokon a szakaszokon, amelyeken 2020-ban Juhos Gábor futott.

A szövetség tavaly szervezte meg először a maratont. A JG-TM második évében a 11. szakaszon, Siklósról Mohácsra futnak a versenyzők, Nagyharsány, Beremend, Magyarbóly, Kislippó, Lippó, Majs, Sátorhely, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely és Kölked érintésével. A siklósi várudvarról 7.35-kor startol a Trianon-ultramaraton (57 km), a lippói polgármesteri hivatal elől 12.05-kor indulnak a futók félmaratoni távra (21,1 km), Mohácson a Hősök parkjából pedig 15.35-kor 1920 méteres emlékfutást indítanak a szervezők.

 

Iskolások is csatlakoznak a futókhoz

A baranyai szakasz szervezését dr. Bajnóczi Pál és Szomor Ferenc vállalta. Szomor Ferenc Juhos Gábor jó barátja, 2020-ban ő szervezte meg a sportoló szállásait, és kísérte őt a futása során. Elmondta, az idei program különlegessége, hogy minden faluban 16.30-kor megszólalnak a harangok és a helyi iskolásokat is bevonták az emlékfutásba, így minden településen 1920 métert futnak majd a gyerekek (a maratoni futókkal együtt indulva).

Mohácson a templom előtt (rossz idő esetén a templomban) Dévai Nagy Kamilla énekel majd a résztvevőknek és az érdeklődő közönségnek. Jelentkezés és bővebb információ a versennyel kapcsolatban a Magyarok Világszövetsége honlapján (mvsz.info) olvasható.

Forrás: bama.hu