Mohácson péntektől igényelhetik a rászorulók az önkormányzat biztosította tűzifát
2015. szeptember 29. kedd 15:35

A jogosultságot az eddiginél körültekintőbben felmérve és a fa beszerzésének a lehetőségét szélesebb körben megvizsgálva történhet ebben az évben a szociális célú tüzelő juttatása - hangsúlyozta Szekó József a napokban tartott önkormányzati ülésen, amikor a képviselő-testület jóváhagyta ilyen célja a város költségvetéséből a bruttó hétmillió forintos kiadást.
Mint az ismert, Mohács nem jogosult központi forrásból támogatásra a szociálisan rászorultak ingyenes tüzelő juttatására. Ennek ellenére ahogy a korábbi években, úgy idén is saját forrásból biztosítja az önkormányzat e támogatási formának a fedezetét, viszont most az előző évihez képest valamivel kisebb összeget, nevezetesen nem nettó, hanem bruttó hétmilliót költ ilyen célja a város.
Amint azt a polgármester a téma kapcsán hangsúlyozta, a tapasztalatok alapján a múlt évben is jutottak olyan személyek ingyen fához, akik azt nem felhasználták, hanem értékesítették. A hasonló esetek elkerülése érdekében kérte az igények alaposabb felmérését. Megemlítette továbbá, hogy a vásárolt fa minőségével kapcsolatban is kifogások merültek fel, ezért kezdeményezte, hogy a beszerzései lehetőségről szélesebb körben tájékozódjon a népjóléti osztály.
A szociális célú tűzifára az igényüket a rászorultak a Mohács Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Eötvös utcai székházában jelenthetik be. Az igényléshez a személyi igazolványra, a lakcímkártyára, a Taj-kártyára, továbbá az igénylő- és a vele egy háztartásban élő családtagok jövedelmének igazolására, míg nyugdíjasok esetében a nyugdíjfolyósítótól kapott zöld szelvényre van szükség.
Képünkön illusztráció.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- Így választ országgyűlési...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...

