Mohácson oktatták a majsi önkéntes lánglovagokat
2015. február 13. péntek 17:40
Folyamatosan képezi a katasztrófavédelem az önkéntes tűzoltókat, a napokban a majsi egylet tagjainak elméleti felkészítésére kerítettek sort Mohácson.
Fontos, hogy az önkéntesek tisztában legyenek a tevékenységükre vonatkozó legfrissebb jogszabályi változásokkal, ezért rendszeresen tartanak egyeztetéseket a hivatásos tűzoltókkal. A mohácsi tűzoltóság, mint mentor segíti a majsi önkénteseket.
A mostani képzést Zöldföldi Csaba tűzoltó törzszászlós tartotta, amelynek keretében a jégről mentés szabályainak taktikájáról, a beavatkozás helyes sorrendjéről és a biztonsági rendszabályokról beszélt. Emellett, már a tavaszi veszélyekre történő felkészülést szem előtt tartva, az ár- és belvízi védekezés feladatait is átbeszélték a megjelentek.
Baranya megyében egyelőre nincs olyan önkéntes tűzoltó egyesület, amely önállóan végezhetne beavatkozást, de azon dolgoznak az érintettek, hogy mind a technikai felszereltséget, mind pedig a személyi állomány képzettségét tekintve folyamatos legyen az önkéntesek fejlődése, és rövid időn belül megszerezhessék a jogot, az önálló beavatkozásra. Addig is fontos a tapasztalatszerzés és a képzés, amelyben a hivatásos tűzoltók az egyesületek mellett állnak, és segítik őket.
Majs Önkéntes Tűzoltó Egyesülete több mint ötven taggal bír, akik közül 23 önkéntes aktív. Mindannyian sikeresen elvégezték a 40 órás alapfokú önkéntes tűzoltó tanfolyamot, amelyet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiírt pályázaton nyertek. Jelenleg II-es kategóriába tartozik az egyesület, amely azt jelenti, hogy már csak néhány kritériumot kell teljesíteniük ahhoz, hogy I-es kategóriába tartozzanak, és önállóan is végezhessenek beavatkozást. A majsi önkéntesek jelenleg saját településük vonatkozásában nyújtanak segítséget a hivatásos tűzoltóknak.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...

