Mohácson is több százezer forintot gyűjtöttek össze az erdélyi emlékkápolna létesítésére
2013. november 26. kedd 18:21

Idén nyáron adtuk hírül, hogy a madéfalvi veszedelem 250. évfordulóján emlékkápolnát szeretne állíttatni a Madéfalvi Egyházközség: az ügy érdekében gyűjtés indult, amelyet Mohácsról is jelentős összeggel támogattak.
Sokaknak csenghet ismerősen a székelyföldi, Csíksomlyótól 10 kilométerre fekvő Madéfalva neve. Mint a történelemből ismert, a bécsi udvar 1763-ban Erdélyben három székely és két román határezred felállítására adott utasítást. A székelyek azonban meg akarták őrizni évszázados katonáskodási hagyományukat, kiváltságaikat és ellenálltak a székely ezredek erőszakos felállításának, ami megszüntette volna a különállásukat.
Báró Siskovics József altábornagy parancsot adott katonáinak Madéfalva megtámadására, ahol a székelyek vezetői találkoztak. Egy havas téli éjszakán, 1764. január 7-én, a Vízkereszt utáni hajnalon vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy négyszáz embert (köztük gyermekeket és asszonyokat) mészároltak le a Habsburg katonai erők. A Siculicidiumra (amely „Székelyöldöklés"-t jelent) emlékezve kápolna építését határozta el a Madéfalvi Egyházközség, amely méltó liturgikus tér kialakításának az igényét elégítené ki.
Hogy miért? Mert Isten úgy akarja - vallják Székelyföldön, hozzátéve: az emlékmű közelsége is szinte kötelezi őket, helybélieket és az odalátogatókat, turistákat, zarándokokat egyaránt, hogy betérjenek néhány percre a kápolnába, s fohászkodjanak az ott elesettek lelki üdvéért, miközben lelkileg is feltöltődhetnek.
Természetesen mindezek mellett a kápolna közösségi házként ugyancsak szolgálhat. Az építmény átadását 2014-re, a Siculicidium 250. évfordulójára tervezik. A kezdeményezők persze már akkor tudatában voltak, hogy a megvalósítás jelentős anyagi áldozatot kíván, ezért gyűjtésbe fogtak, s a sajtó útján a mohácsiakat is kérték: akik érdemesnek tartják e nemes ügyet, lehetőségük szerint támogassák anyagilag az építkezést!
- A kérés szerencsére meghallgatásra talált: Bognár Attila mohácsi plébános, aki szintén a szívén viseli az épülő kápolna sorsát, a hívek figyelmét is felhívta e kezdeményezésre - mondta hírportálunknak az erdélyi felmenőkkel bíró, szintén mohácsi Csobot Antal, hozzátéve: ennek hatására 174.000 forint érkezett be, amit a helyi római katolikus plébánia még 130.000-rel toldott meg, s egyéb forrásokból, adományozóktól további 62.000 Ft-nak örülhettek. A pénzt nemrég adták át Erdélyben, az ottaniak meghatottan fejezték ki hálájukat a mohácsiak önzetlenségéért.
- A gyűjtés kinti irányítója, szervezője, a madéfalvi plébános Bartalus Zoltán nevében hálás köszönettel tartozunk valamennyi segítőnek - jegyzi meg Csobot Antal, aki elmondja még: a további adományokat az alábbi bankszámlára lehet átutaltatni:
RO36RNCB0152042364250003 - HUF, de a kápolnaépítésre szánt forintok személyesen neki is átadhatók (telefon: 06-20-447-06-52).
Képünkön: a katolikus egyház és a mohácsi hívek nem először adják bizonyságát annak, hogy készen állnak a segítségnyújtásra, a támogatásra, ha valami nemes ügyről van szó.
Ádám Miklós
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Mohácson hadat üzennek a...
- Aknába zuhant férfi életét mentették...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...
- Tragédia történt Baranyában: autóval...
- Több hatóság engedélyét kell...
- Újra dübörög a banda: ismét...