Mohácson is felmérik a hősi emlékműveket a szaktárca országos programja keretében
2013. június 05. szerda 16:24

Külön nyilvántartás készít a hazánk területén fellelhető hadisírokról és hősi emlékművekről a Honvédelmi Minisztérium: a szaktárca városunk önkormányzatát is kérte, hogy a Mohács területén fellelhető ilyen nyughelyekről, építményekről és szimbólumokról készítsen felmérést.
Vargha Tamás, a minisztérium parlamenti államtitkára nemrég fordult levélben polgármesterünkhöz. A politikus így ír:
A XX. század második felében regnáló önkényuralmi rendszer nem tette lehetővé a magyar hősi halottak emlékének ápolását, sírjaik gondozását. A Honvédelmi Minisztérium hadisír-gondozásért felelős szervezeti egysége emiatt ma sem rendelkezik olyan, az ország egészét lefedő szakszerű adatfelvételen alapuló, pontos és a jelenlegi helyzetet is tükröző nyilvántartással, amely a Magyarországon eltemetett magyar, illetve külföldi katonák sírhelyét tartalmazza.
Emiatt állt elő az a helyzet, hogy az utolsó, megbízhatónak tekinthető, 1948-ban készített összeírás ma már (részben) elavult adataira kell hagyatkoznunk. A levél kitér arra is: a hadisírokat és hősi emlékműveket számba vevő nyilvántartás elkészítése csak az egyes települési önkormányzatok közreműködésével, a közigazgatási területükön található hősi temetési helyek felmérésével, dokumentálásával valósítható meg."
Vargha Tamás ezért arra kérte a város első emberét: önkormányzatunk egy külön kérdőív megválaszolásával segítse elő ezt az információgyűjtést, továbbá Mohács digitális fotókon is örökítse meg az itteni hadisírokat és hősi emlékműveket. A szaktárca illetékesei emellett kérték a témában helyben megjelent kiadványok bibliográfiai adatainak összeállítását és a minisztériumnak való elküldését is.
A város természetesen akceptálta e kérést, a Városfejlesztési Osztály munkatársai megkezdték a kért információk összegyűjtését és rendszerezését, a fényképfelvételek elkészítését. A komplett anyagot a közeljövőben postázzák a fővárosba.
Mohács Város Önkormányzata
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Várhatóan csökken a...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Célba értek az első ingyenes...

