Mohácson ha indokolt, üzemel a permetkapu és locsolják a felforrósodó utakat is
2014. július 20. vasárnap 17:36

A több éve rendszeresített permetkaput a sétálóutca főtér felőli végén, a galambos szökőkút szomszédságában még pünkösd táján, az első kánikulai napon üzembe helyezték. Csak kimondottan nagy meleg idején működik ez is, továbbá a Mohácsi Kórház udvarában elsősorban a betegek részére rendszeresített, felfrissülést adó vízpermet.
- Azokon a napokon, amikor 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, mint például ezen a hétvégén, az esti órákig működtetjük a permetkaput, az elindításáról, illetve a leállításáról is a feladattal megbízott dolgozónk gondoskodik - informálta hírportálunkat Csollák István, a Mohács Víz Kft. cégvezetője.
Elmondta továbbá, hogy a korábbi évek gyakorlata szerint rendkívüli melegben a környezet hűsítésére a lakótelepeken és a belvárosban az útburkolatok locsolására idén is felkészültek. E feladatot önként vállalták, bár kimondottan az ilyen célra szolgáló járművel nem rendelkeznek.
Szükségmegoldásként az ivóvíz szállítására rendszeresített tartálykocsiból locsolják az utcákat, amit nem tölthetnek föl vízzel a Dunából. Vagyis, ivóvízzel hűti az aszfaltot a cég, éppen ezért kár bárkinek Mohácson azon töprengeni, hogy a folyó mentén bőségesen rendelkezésre álló víz mellett miért nem locsolnak gyakrabban.
Képünkön: a sétálóutcai permetkapu a gyerekeknek is nagy kedvence.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Rockmusical készült a mohácsi...

