Mohácson és környékén már valóban nyeregben van a lovas oktatás
2015. május 05. kedd 16:21

Átadták a megye legmagasabb színvonalú, minden évszakban használható pályáját Mohácson. A Mohácsi Lovas Klubban most befejeződött beruházás részeként szállásépület is készült öltözőkkel, vizesblokkokkal, és többek között megújult a fedeles lovarda.
- A Zengő-Duna Térség a mohácsi-, a bólyi- és a pécsváradi járások területét foglalja magába, ahol a lovas turizmus a térség egyik fejlődő ágazata lehet - mondta Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség elnöke az átadási ünnepségen hétfőn.
- Az országos koncepcióval összhangban a cél az, hogy a térség természeti és kulturális adottságainak kihasználásával egy olyan lovasturisztikai hálózat alakuljon ki, amely mintaként szolgál más térségek számára is - hangsúlyozta az ország legnagyobb és legeredményesebb ménesgazdája.
Lóska János kitért a nemzeti lovas kultúra oktatásba történő bevonásának fontosságára, arra, hogy a lóval való kapcsolatot minél több gyerek számára elérhetővé kell tenni. A lovaglás ugyanis azon túl, hogy fejleszti a finommotorikai mozgást, a térbeli tájékozódási készséget, az egyensúly- és figyelmi funkciókat, környezettudatosságra és egészséges életmódra is nevel.
Boróka Major képzett lovasoknak
Székelyszabarban a Boróka Major elsősorban lótenyésztéssel foglalkozik, tagja a Magyar Sportlótenyésztők Országos Szervezetének. A majort működtető Halas és Pfeiffer Kft. tervezi a minőségi, magas színvonalú lovas iskola működtetését is, amelynek az alapjait már megteremtették. Itt elsősorban a képzett lovasokat kívánják majd fogadni.
A Mohácsi Lovas Klubban a feltételek már nem csupán adottak a lovas kultúra oktatására, hanem a gyakorlatban meg is valósították. Jó egy hónapja heti két alkalommal nyolcvan általános iskolás diák ismerkedik a lovak élettanával, tartási körülményeivel és persze nyeregbe is szállnak. A tanév végeztével pedig a nyári lovas táborokban ideális körülmények között fogadják a lovassport kedvelőit a képzett oktatók.
Mohácson kívül a közelben Székelyszabarban, a „Walburga főboszorkány" Natúr Életmód Tanyán van gyermekek számára lovas oktatás, valamint Kölkeden a Gerber Lovasbirtokon. Utóbbi helyen a díjlovaglás, díjugratás ismeretit is elsajátíthatják.
Képünkön: az új szálláshely előtti karámban Illés Adrienn, a Mohácsi Lovas Klub oktatója a napokban érkezett lovakkal.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Még lehet nevezni a Virágos...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...